Kalandpark és bicikliút is lesz az új szerb kempingben

    A szerbiai Lebane községben, azon belül is Drvodelj településen felpezsdülni látszik az élet. Számos olyan beruházás és újítás vár a kisvárosra, amelyek befejezése után a turisták várhatóan megrohamozzák majd a területet.

    Kalandpark is lesz a szerb turisztikai komplexumban - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Pavel Kobysh

    Lebane ad ugyanis otthont egy osztrák és szlovén mintára épülő idegenforgalmi komplexumnak. A turisztikai területen bungalók, kalandpark, sportpálya és kerékpárút is várja majd a látogatókat, ez azonban még nem minden.

    A több mint 27 hektáros területet három részre osztják: az egyik területet a szállások foglalják el a bungalókkal és kempinghelyekkel, és lesz itt egy központi étterem is, egy kávézó, valamint a recepciót is itt találják majd a vendégek.

    A második zóna a kalandparknak ad majd otthont, csaknem 9 hektárnyi területen. Ez a családbarát terület kötélpályákkal, akadálypályákkal és egyéb kalandos játékokkal várja a gyerkőcöket.

    A harmadik övezetben lesznek a sportpályák, amelyről pontos részletet egyelőre nem közölt a szerb sajtó. Arról viszont írnak, hogy lesz kiépített parkoló és kerékpárút is. 

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!