Családi napot rendeznek a látogatók előtt először megnyíló erdélyi kastélyban

    Először nyitják meg a nagyközönség előtt az erdélyi Kutyfalván (Cuci) levő Degenfeld-kastélyt, ahol szombaton egész napos családi rendezvényt tartanak.

    Az udvarház méretű, jó adottságokkal rendelkező, klasszicista stílusú Maros megyei ingatlant eddig csak azok láthatták belülről, akik a szocialista időszakban az épületben dolgoztak, írja az MTI.

    Sokféle programmal készülnek a családi napraForrás: jennyfriedrichs/Pixabay

    Június 29-én falu- és kastélytúrával, kiállításokkal, tudományos előadásokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel népszerűsítik a Németországban élő örökösök és a Castellum Alapítvány a Marosvásárhelytől 38, Kolozsvártól 73 kilométerre fekvő települést és műemlékét. A kastélynap divatbemutatóval, társasjátékteremmel és különböző vetélkedőkkel a fiatal nemzedéket is megszólítja, de lesz kézműves foglalkozás, interaktív játék, íjászat és rajzfilmvetítés is.

    A cél az, hogy az erdélyi magyar nemesek leszármazottai és a kastély tulajdonosai közérthető és szórakoztató formában közvetítsenek értékeket, miközben felhívják a figyelmet az egykori arisztokrata társadalmi rétegre. A rendezvénnyel a falu és a környék románságát is meg akarják szólítani. A kastély jelenlegi tulajdonosa, a Marosvásárhelyről elszármazott Degenfeld István kulturális-információs központot létesítene a kastélyban.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!