Tündérek várják a családokat a hétvégén Sopronban

A pünkösdi hétvégén két napra újra a tündérek és manók lakhelye lesz a soproni Erzsébet kert. Június 8-án és 9-én egy tündéri játszókert várja a családokat. A szervezők szerint a nagyikat sem szabad otthon hagyni, hiszen Sopron legnagyobb gyermekrendezvénye az idén retro hangulatú lesz. A Tündérfesztivál díszvendége az idén 45 éves Kockásfülű nyúl - írja a Sopron Média.

Tündérekkel telik meg Sopron a hétvégénForrás: Facebook / Tündérfesztivál / Készítette: Ts

A Páneurópai Piknik 30. évfordulója, valamint a Kockásfülű nyúl 45. születésnapja adta az ötletet, hogy 2019-ben a hagyományos tündéri játékelemeken túl legyenek olyan látványosságok, melyek a kisgyerekes szülők gyerekkorát is megidézik.Lesznek pedálos moszkvicsok és óriási pöttyös labdák, lehet majd a fák alatt hintázni és óriás szappanbuborékokat fújni, vagy üres kofferekből bunkert építeni.

A '89-es éveket idéző mesebeli trabantok is felsorakoznak, az egyiket ki is lehet próbálni, egy másikat pedig be szabad festeni ezen a hétvégén.

 Az egész kert egy nagy Piknik tér lesz ezen a hétvégén, az ügyesebbek pedig még piknik kosár díszítő versenyre is benevezhetnek. Szombaton este 8 órakor egy hangulatos szabadtéri Piknik Mozi is lesz a kertben: Hamupipőke élő szereplős történetét lehet majd megnézni – pokrócokról, párnákról, kis székekről vagy akár csak a fűben ücsörögve. 

Piknik hangulattal várják a családokatForrás: Facebook / Tündérfesztivál / Készítette:Ts

Kockás fülek is lesznek a Tündérkertben: lesz nyuszisimogató, kockás rajzolda és minimozi sátor is, ahol a Kockásfülű nyúl régi epizódjait újra megnézhetik. Érdemes lesz eleve távcsővel érkeznie a családoknak a Tündérfesztiválra, hiszen a fák ágai között a Kockásfülű nyúl kalandjait járhatják végig a kincsvadászok.

A helyi légtornászok közreműködésével lesz Lengő mese és kinyit a Tündér Tánc Tanoda is, a Handler iskola működteti az Ácsoldát és a Tündérszép Szalont, ahol arcfestés, csillámtetkó és hajfonás is lesz. Újdonság a Dog dance, ahol kutyák és gazdik együtt táncolnak, a Lady Lions lelkes tagjai pedig a fogyatékkal élők iránti érzékenyítéssel készülnek. A legkisebbeket hordozókendő bemutatóval és szoptató kuckóval várják.

A fesztivál színpadán rengeteg gyerekelőadás és koncert kap helyet, szombaton egy japán tündér is vendégségbe érkezik – hagyományos japán papírszínházat mutat be – persze kimonóban. A 66 féle szabadtéri játék közül az idén sikerült néhány „nagy nevet" is meghívni a Tündérfesztiválra: itt lesz Paprika Jancsi Csúzlizdája és Kádár Ferkó világhíres fotószínháza is.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek