Ősrégi kocsicsodában utazhatnak a turisták Sopronban

Történelmi élménytúrát tehetnek a Sopronba látogatók a Páneurópai Piknik közelgő, 30. évfordulója kapcsán. A túra résztvevői a '70-80-as évek jellegzetes kelet-német autójával, egy Trabanttal utazhatnak az 1989-es események helyszínére, közben pedig hiteles beszámolókat hallhatnak a határáttörés történetéről. A trabira májustól lehet felpattanni.

Ezzel a járgánnyal utazhatnak a történelmi túrán résztvevőkForrás: Facebook / Taschner Tamás - Sopron idegenvezetője

A kirándulás „A történelem nyomában Trabival" címet viseli, és azzal a céllal indul, hogy a látogatók átélhessék a történelmet egy olyan autóban utazva, ami a korabeli Magyarországon is elterjedt volt. A túra közben érdekes információkat hallhatnak a vendégek, és egy szórakoztató, de mégis tanúlságos utazáson vehetnek részt.

A vállalkozó kedvű turistákkal az idegenvezető a Trabantban ülve először Sopron nyugati részére, az Ausztria felől először feltűnő Jereván-lakótelep felé veszi az irányt: a '70-es évek végén épült lakótelep ma is álló öröksége a szocialista évtizedeknek. Ezután pedig Sopronpuszta a cél, ahol a Páneurópai Piknik Emlékparkban ismerkedhetünk meg az 1989. augusztus 19-i határáttörés szereplőivel és mozzanataival.

Trabant járja Sopron utcáit a turistákkalForrás: Shutterstock / Készítette: AdamBoor

A Trabant hozzátartozott 1989 nyarának-őszének Sopron környéki látképéhez is: a Páneurópai Piknik hírére a határhoz utazó NDK-állampolgárok ugyanis szinte mindenüket hátrahagyva igyekeztek Ausztriába jutni. Így a pikniket követően a Sopron és Fertőrákos közti országutat magukra hagyott Wartburgok és Trabantok szegélyezték.

A német és magyar nyelven egyaránt kérhető túra együttműködés a soproni önkormányzat, a helyi Tourinform-iroda és Taschner Tamás idegenvezető között. Jelentkezni a soproni belvárosban található Tourinform-irodában lehet - írja az ORF.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek