Mérföldkő: 110 éves lett Budapest legrégebbi, eredeti formájában megmaradt szállodája

Budapest legrégebbi, eredeti formájában megmaradt szállodája, a patinás Danubius Hotel Astoria a 110 éves születésnapját ünnepli. Budapest egyik leghíresebb szállodáján végigsöpört a történelem. Ismerjétek meg röviden a hotel kalandos históriáját!

A Danubius Hotel Astoria impozáns belső tere lenyűgözi a vendégeketForrás: Danubius Hotel Astoria

Az Astoria Szálló1914. március 14-én nyitotta meg a kapuit. A hotelt a korabeli vendéglátó-világ ismert alakja, Gellér Mihály bérelte és működtette, ő volt az első igazgató, sőt az Astoria név is tőle származik. Az Astoria esztétikailag és technikailag is újdonság volt: nemcsak az épület volt gyönyörű, modern belsőgépészet jellemezte.

Az őszirózsás forradalom alatt, 1918. október 30-án gróf Károlyi Mihály a hotel első emeletéről tartott beszédet a tömegnek, majd itt rendezte be a Magyar Nemzeti Tanács székhelyét. Károlyi nemcsak itt dolgozott, de itt is élt feleségével, Andrássy Katinkával a 4. emeleten, míg az irodák az első emeleten voltak. 1919 tavaszán viszont a kommunista direktórium vezetői költöztek az Astoriába.

A hotel fontos szerepet játszott Budapest történelmébenForrás: Photo Oz / Shutterstock.com

A szálló legszebb éveit a két világháború között, az 1920-as, 30-as években élte.

Szépsége, hangulata megejtő. A kávéházban, a szálloda halljában drága szőnyegeken lépked a vendég. Nem sajnálják a fényt, a csillogó tükröket"

"A falakat barna színű lambéria fedi, a szobákban és a közös helyiségekben értékes festmények és műtárgyak adnak művészi élményt az itt tartózkodóknak..." – írta róla az Astoria egyik későbbi igazgatója, Gyenes József.

1944 márciusában német megszállás alá került, és a Gestapo főhadiszállása lett.

A katonák visszavonuláskor sajnos teljesen kifosztották. Az ostrom idején két bombatalálat és számtalan lövés érte, de ahogy véget ért a háború, 1945 tavaszán a szálloda már üzemelt, és megélte második újjászületését. Egy év múlva viszont már újra fogadta a vendégeit.

Később az Astoria sem kerülhette el az államosítást, étterméből népbüfét alakítottak ki, de még így is a legjobb szállodának számított. A '60-as években már újra Budapest legjobb szállodájának tartották, bár állítólag több szobáját bepoloskázták a kádári titkosszolgálatok.

A szállodát 1996-ban vásárolta meg a Danubius HotelsForrás: Danubius Hotel Astoria

A szállodának ma már mind a 138 szobája hangszigetelt, légkondicionált és külön fürdőszobával rendelkezik. Az Astoriában 5 lakosztály és 4 konferenciaterem is található, a vendéglátásról pedig a Café Astoria & Restaurant gondoskodik.
A születésnap alkalmából a Café Astoria & Restaurantban múltidéző ünnepi menüt kóstolhatnak a vendégek március 11. és 30. között.

(Forrás: Danubius Hotel Astoria sajtóanyaga)

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek