Ezek lesznek a legjobb augusztus 20-i programok Budapesten

Az államalapítás ünnepén, vagyis Szent István napján 2022-ben is fantasztikus és különleges programokkal várják az érdeklődőket országszerte. Összegyűjtöttük a négynapos programsorozat legjobb fővárosi eseményeit, koncertjeit, bemutatóit és gasztronómiai vásárait.

Az ünnepi programsorozat a Kapisztrán téren a különleges erők, katonai rendészek és a tűzszerészek közelharc bemutatójával, valamint katonazenekari koncerttel veszi kezdetét. Az Andrássy út elejétől a Hősök teréig ünnepi Felvonulás lesz, a Kossuth téren pedig Szent István Napi Díszünnepség, Zászlófelvonás és Tisztavatás várja a látogatókat.

Az Antall József rakparton megcsodálhatjuk majd a különleges 1927-ben épült Pannónia Hajót, amely a dunai hajózás békebeli idejének hangulatát idézi fel.

A pesti és budai rakpartokon a Magyar Honvédség Légiparádéján a hadászati repülőgépek, a helikopterek és az ejtőernyős válogatott különleges bemutatója viszi majd a prímet. A légi parádén a Magyar Honvédség valamennyi géptípusa részt vesz, megjelennek a Gripen vadászgépek, a kiképzőgépek, a szállítógépek, továbbá a Mi–24-es, Mi–17-es, valamint a H145M típusú helikopterek is. A Magyar Honvédség légiereje mellett civil gépek is részt vesznek a parádén.

Látványos légiparádé lesz a rakpartonForrás: MTI/Illyés Tibor

Kenyéráldás és az Ország Tortája

A Várkert Bazárnál lesz az év egyik leglátogatottabb gasztronómiai rendezvénye a Magyar Ízek Utcája, ahol a Magyarország Tortája mellett a Szent István-napi kenyeret is bemutatják. A street food kedvelőit pedig a Food Truck Show várja. Az ország tortája 2022-ben: a "Huncut Szilva Herceg", a cukormentes ország tortája a "Nagyi kedvence" nevet kapta.

A 2022-es Magyarország Tortáját, a"Huncut Szilva Herceg-et" is megkóstolhatjukForrás: MTI/Illyés Tibor

Mesterségek Ünnepe

Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválját a Budai Várban mintegy ezer hazai és külföldi kézműves közreműködésével rendezik meg. A díszvendég idén Dél-Korea lesz, a fesztivál kiemelt témáját a faművességhez kapcsolódó mesterségek adják.

A Mesterségek Ünnepén a legkisebbeket gyerekprogramokkal, népi gyerekjátszókkal, a régi idők népi játékaival, a felnőtteket divatbemutatóval, táncházzal és Folk-kocsmával várják a budai Vár polgárvárosi részén, a Tóth Árpád sétányon, a Táncsics Mihály és Tárnok utcában és a Szentháromság téren keresztül a Dísz térig.

Retró Tabán Fesztivál

A Retró Tabán már augusztus 18-án megnyitja kapuit, és egészen 21-ig tart. A programsorozat a rendkívül sikeres és nagyszámú közönséget vonzó Tabán Fesztivál alapjaira épül.

Izgalmas zenei csemege lesz az évtizedekre visszanyúló pop-rock koncert hagyományokkal rendelkező Tabánban. Az itt fellépő zenekarok, a pályájuk kezdete óta töretlen népszerűségnek örvendenek.

Pop, rock, elektro és könnyűzenei koncertek

A piknik hangulatú Szabadrét Fesztiválon elektronikus zenével és nagyszerű hangulattal találkozhatunk majd. Az ország egyik legnagyobb ingyenesen látogatható zenei rendezvénye a népszerű Utcazene Fesztivál, a Műegyetem Rakparton pedig a Road Movie Live zenei rendezvényeken ismert hazai rock és pop zenekarok gondoskodnak a nagyszerű hangulatról.

A komolyzene kedvelőit is nagyszerű programok várják a Filozófusok kertjében, a város fölött idén is megrendezik a pikniktakarós, babzsákos Panoráma Classical programsorozatot, ahol hazánk komolyzenei életének legjobb zenekarai és előadói, köztük a Modern Art Orchestra játszanak nekünk egéz nap, de lesz zeneóra és hangszersimogató is.

Divat & Design Fesztivál

Augusztus 19-21. között a Bálnában megismerhetünk számos magyar tervező, designer, iparművész, valamint gasztrokézműves. A művészek árusítják is egyedi termékeiket, legyen szó ruhadarabokról, ékszerekről, kiegészítőkről, lakberendezési tárgyakról, fotókról vagy akár gasztronómiai finomságokról.

Forrás: Facebook/Szent Isván Nap

Művészkert

Ha imádsz olvasni, akkor ugorj be augusztus 19. és 21. között a Nehru partra a Művészkertbe, ahol a Zenélő Könyvszínpadnál felhangzanak magyar klasszikus írók éppúgy, mint kortársak: zenészek, költők, írók és színészek adják elő kedvenc irodalmi műveidet. Tapasztald meg, hogyan él meg irodalmi örökségünk napjainkban, és miként találkozhat a klasszikus a kortárssal, a tapasztalt világnézet a fiatal energiával.

Operett Korzó

Az augusztus 20-i programok Budapesten nem lennének teljesek az Operettkorzó nélkül. A Vigadó téren augusztus 19-21. között kellemes muzsikaszó, látványos előadások, lenyűgöző panoráma, finom falatok és jóleső frissítők várnak.

A nap fénypontja az ünnepi tűzijáték leszForrás: Facebook/Budapesti Tűzijáték/Adam Salanki

Ünnepi Tűzijáték

Az ünnepi rendezvénysorozat csúcspontja a tűzijáték lesz, amelyet a hagyományoknak megfelelően augusztus 20-án, szombat este 21 órától tartanak. A "Tűz és fények játéka" műsorát látványos drón show, ünnepi fényfestés - az Országház, a Nemzeti Galéria valamint a Gellért-hegy felületén - egészíti ki, mely a Margit hídtól a Szabadság hídig nyújt majd szemkápráztató élményt. 

Forrás: szentistvannap.hu, szeretlekmagyarorszag.hu, gotravel.hu

Címlapkép forrása: shutterstock.com / Resul Muslu

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek