A Szigetköz legnagyobb halászlevével indít ez a hétvégi összművészeti fesztivál

Öt helyszínen, négy színpadon mintegy húsz produkcióval ismét megrendezik augusztus 19-én és 20-án Mosonmagyaróvár történelmi belvárosában, a Szigetköz legnagyobb összművészeti fesztiválját - adta hírül az MTI. 

Idén is elkészül a Szigetköz legnagyobb halászleveForrás: Facebook/Szent István Napok / Mosonmagyaróvár

A programsorozatot péntek délután a Gasztroplaccon a győri Sziporka Zenekar nyitja meg, amelyet Kuna Vali és Zenekara követ. Velük párhuzamosan a Vártó színpadon Találkozás egy régi szerelemmel címmel a régi táncdalfesztiválok hangulatát idézik meg.

Ugyanitt este a Pál Utcai Fiúk és a Csaknekedkislany ad koncertet. A Vár színpadon lép fel Geszti Péter, Kozma Orsi, Váczi Eszter és Behumi Dóri a Best of Geszti című produkcióval. A Gasztroplaccon pedig az A'la Carte zenekar zárja az első napot.

Este ünnepi tűzijáték és fényvetítés is leszForrás: Facebook/Szent István Napok / Mosonmagyaróvár

Másnap már reggel indulnak a programok: a belvárosban a Mesterségek utcájában a látogatók ízelítőt kaphatnak a régi mesterségekből, egyebek mellett a gyertyamártásból, halászháló-készítésből, a nemezelésből, a csigatészta-készítésből, a szíjgyártásból, a szappankészítésből vagy a cipósütésből.

A fesztivál helyszínein élő szobrokkal, mutatványosokkal és gólyalábasokkal is lehet majd találkozni. Délelőtt fellép a Mofém Fúvószenekar, majd a KL Színház marionettjátékával várják a gyerekeket. Délre elkészül a Szigetköz legnagyobb halászleve, amelyet óriásbográcsban készítenek, közben Kosáry Judit és Sebestyén Tamás jóvoltából jó ebédhez szól majd a nóta.

A Gasztroplacc délután Sebő Lili és a MOM koncertjével nyit, majd az AveEva formáció mutatkozik be. A Gyerkőckertben estig óriás labirintus, kötél-akadálypálya, logikai játszóház, valamint arcfestés és csillámtetoválás is lesz. A Vártó színpadon Halász Judit A vitéz kalóz meg a nagymama című koncertjével várja a gyerekeket.

Délután Dánielfy Gergő és az Utazók adnak koncertet, amelyet a Boban Markovic Orkestar fellépése követ. Később a Vár színpadon a Tankcsapda ad koncertet, a produkciót 22:30 órától tűzijáték követi. Az este további részében a Continental Show Band és Willcox zenél.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek