Vezetett sétákon járhatják be a soroksári szennyvíztisztító telep állomásait

Ma már mindenhova szerveznek nyílt napokat. A szeptember 18-i hétvégén Leányfalun egy csodaszép villát lehet majd felfedezni, Budapesten pedig eddig még nem látogatható épületek nyitják meg kapuikat. De a Fővárosi Csatornázási Művek azért mégis egy kicsit rendhagyó jelentkező, így nem árt időben regisztrálni a nyílt napjára, amit október 2-án, szombaton tartanak 8:30-tól 15:30-ig, a Dél-pesti Szennyvíztisztító Telepen (1238 Budapest, Meddőhányó u. 1.).

Forrás: Fővárosi Csatornázási Művek Zrt. / Facebook.com

A nyílt napon megmutatnak mindent, ami a szennyvízzel történik, miután otthon a lefolyókon keresztül távozik. Megismerhetjük, hogy az ország egyik legkorszerűbb szennyvíztisztító telepén hogyan ártalmatlanítják a környezetre káros szennyvizet, miként alakítják azt át biogázzá, sőt azt is, hogyan kell helyesen használni a csatornarendszert. Az érdeklődő látogatókat szakemberek vezetik körbe. A csoportok pedig negyedóránként indulnak.

A vezetések 30-40 percesek, és ingyenesek, de amint már említettük, a sétákra regisztrálni kell.

A látogatók és dolgozók védelme érdekében az eseményen csak védettségi igazolvánnyal lehet részt venni. Maszkot is érdemes vinni, mert a járványhelyzet alakulásától függően azt is előírhatják. A jelentkezés elküldésekor vegyék figyelembe, hogy a látogatás csecsemőknek (1 éves korig) tilos, 3 éves kor alatt pedig nem ajánlott. A tisztítótelep sajnos nem akadálymentesített, így babakocsit és kerekesszéket nem tudnak beengedni – írták az fcsm.hu weboldalán.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek