250 éves lett a Pál utcai fiúk rejtekhelye, a Füvészkert

Az évfoduló alkalmából az ELTE rektora, Dr. Borhy László és a Füvészkert igazgatója, Dr. Orlóci László egy emlékfát ültetett el. A szeptember 15-én megnyíló Füvészkert 250 című emlékkiállítást a kastélyban és a kert egész területén 2022. május 30-ig látogathatja a közönség.

Negyed évszázada nyújt oázist a városbanForrás: Demeter Károly / ELTE Füvészkert Facebook

Az ELTE Füvészkertet, hazánk első botanikus kertjét 1771-ben Nagyszombatban alapította az Orvosi Kar Növénytani és Vegytani Tanszékének első professzora és a hozzá tartozó botanikus kert első igazgatója, Winterl Jakab. A kert az orvostanhallgatók képzését szolgálta, de nagyon hamar helyet kaptak a gyógynövények mellett a hazai flóra ritkaságai, kertészeti különlegességei is, majd az üvegházakban a trópusok növényei.

Amazonasi óriás-tündérrózsa is fellelhető ittForrás: ELTE Füvészkert/Facebook

Történelmét sorozatos költözések, felvirágzások és újrakezdések jellemezték. Az intézmény az utolsó költözés alkalmával 170 éve foglalhatta el méltó helyét a Festetics-kertben. Egyesek szerint irodaépületének helyén lehetett Mátyás király vadászkastélya, amelyben II. Lajos és később török basák is laktak. Ennek romjai helyén építette fel három évszázada barokk kastélyát Szeleczky Márton alispán, aki itt látta vendégül Mária Teréziát, majd II. József Habsburg császárokat.

A kert Molnár Ferenc tolla által vált halhatatlanná, ahol a Pál utcai fiúk: Boka, Csónakos és Nemecsek rejtőzött el a vörösingesek elől. A regényből ismert harang mind a mai napig megkondul a zárás előtt.

A kert a 19. század végén élte virágkorát, a közel 10 hektáros területén 12 000 növényfaj és változata élt. A kiegyezést követően Buda és Pest látványos növekedésnek indult, a kert területe pedig egyharmadára zsugorodott, látványos kertrészletei, a tavak, a műrom és a növénygyűjteményének egy része is megsemmisült. 2011-ben azonban a területe az 5,5 hektáros gödi Huzella-kerttel egészült ki. 2017-ben megalakult a FűFa-tankert, melyben az óvodások és kisiskolások kertészeti foglalkozásai és nyári táborai zajlanak.

Jelenleg 8000-re tehető a növényfajok és változataik száma, amelyek rendszertani vagy életföldrajzi besorolásuk szerint tekinthetők meg.

A kert több évszázados kapcsolatrendszere révén Amerikától Ázsiáig és Ausztráliáig minden kontinensről származóan fel tud vonultatni növényérdekességeket, mint például az amazonasi óriás tündérrózsa vagy az ausztráliai eredetű sárkányfenyő. Több mint 300 nemzetközi vörös listás és ugyanennyi hazánkban is védett növényfaj található meg, melyek közül közel 40 faj megóvására, több nemzeti parkkal együttműködve, különös figyelmet fordít – írja weboldalán a Füvészkert.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek