Filmes hétvége elé nézünk a Nick Cave koncertfilmtől a Star Wars kvízig

November 6-án a budapesti Puskin moziban Francesco Bruni negyedik filmjét, az idei Római Filmfesztiválon debütált Vajon mi lesz? című alkotást láthatják, ezzel nyílik a 18. Olasz Filmfesztivál.

Hat film – köztük a 77. Velencei Filmfesztiválon több díjat nyert Miatyánk és Ragadozók című alkotás – az ország egész területéről elérhető lesz a távmozin keresztül. A filmek egy részét Szegeden (Belvárosi mozi) és Debrecenben (Apollo mozi) is vetítik majd.

A kontinens több száz művészmozijában rendezik meg az 5. Európai Art Mozi Napot. A november 8-i rendezvény szlogenje szerint „Európa újra mozizni megy!" Ennek megfelelően a szervezők idén is sok különböző játékfilmmel és elgondolkodtató történettel várják a mozirajongókat.

A hazai filmkínálat is változatos műfajú lesz: láthatunk majd Berlinben és Velencében díjazott filmdrámákat, romantikus vígjátékot és gondolatébresztő dokumentumfilmeket, valamint portréfilmet, nyolc új európai koprodukciót és két új magyar alkotást is - olvasható az esemény Facebook oldalán, ahol a teljes filmlista és a résztvevő magyar mozik is megtalálhatók.

Kiállítás a "magyar Woodstock" éveiről

Szintén november 6-tól látogatható a Műcsarnok legújabb, Beat ünnep című kiállítása. A tárlaton Kőbányai János fotóiból láthatunk válogatást. A bemutatott mintegy 200 fotó arra az időszakra fókuszál, mely Kőbányai szociológiai írásaiban, mint „beat-ünnep" és a „beat-ünnep vége" jelent meg.

Forrás: Kőbányai János fotó / Műcsarnok - Kunsthalle Budapest / Facebook.com

A képeken látható a beatnemzedék továbbélése, a „magyar Woodstocknak" is nevezett, május 1-i tabáni koncertek ünnepi jellege, a zene felszabadító hatása, illetve a beatünnep végét jelző Beatrice-korszak, a csövesjelenség, valamint a korai punk és az alternatív klubkoncertek kiábrándultabb világa - olvasható az esemény Facebook oldalán.

Borkaland az emeleten

A Hotel Rum Borkaland első boros kalandozását november 6-án és 7-én tartják a Rum Házban, vagyis a hotel egyes szobáiban és folyosóin. A cél, hogy a tulajdonosok betekintést nyújtsanak a designhotel életébe, és összekapcsolják a vendégeket az olyan borászokkal, borászatokkal és borkereskedőkkel, akik a Rum Ház életében is fontos szerepet játszanak.

Forrás: Hotel Rum / Facebook.com

A pénteki és szombati napokon ott lesz a hotelban a Szóló Borászat, a Heimann & Fiai Pincészet, a Páger Pince, Bott Frigyes, a Demijohn, a Borguru – Boriroda és a ZAX-Taittinger (Bor és más). A kétnapos Borkalandot egy harmadik ráadásnap is követi majd, november 8-án, a Taittinger Champagne Brunch 10:30-tól – olvasható az esemény Facebook oldalán.

A legfilmesebb zenei élmények

November 7-én és 8-án a Müpából jelentkezik a Cinemusic 2020. A második, november 8-i ráadáskoncertre még kaphatók jegyek. A koncerten idén is a filmzene-irodalom legnépszerűbb darabjait hallgathatjuk meg a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában és Hollerung Gábor vezényletével.

Hallhatunk majd klasszikus és modern alkotásokat, illetve a meghívott vendégművészek is felejthetetlen pillanatokat ígérnek a közönségnek. A zene mellett - mint ahogy lenni szokott - idén is megelevenednek a vásznon az adott filmjelenetek.

A 118 perces, 2020-ban felvett koncertfilmet november 6-tól vetítik a Toldi Art Moziban és a Corvin moziban 20:00 órás és 20:30-as kezdéssel. Az Idiot Prayer  – Nick Cave egyedül az Alexandra palotában című koncertet, 2020 júniusában, a karantén idején online nézhető koncertként rögzítették és nem is szánták nagy vászonra. Egyetlen alkalommal lehetett csak megnézni. 

Az előadást a többszörös díjnyertes operatőr, Robbie Ryan (A kedvenc, Házassági történet) vette filmreForrás: Toldi Art Mozi / Facebook.com

Most azonban mégis zöld utat kapott egy kibővített moziváltozat, amit világszerte láthatnak a rajongók, méghozzá négy új, most először hallható dallal együtt. Nick Cave saját szerzeményeit játssza a legkorábbi Bad Seeds és Grinderman lemezektől egészen a legfrissebb, Nick Cave & the Bad Seeds albumig.

Kvízestre fel!

November 9-én, amolyan hétkezdési bulinak is beillő kvízestet tartanak a Király utcai ROOTS-ban. Az est témája ezúttal a Star Wars univerzuma lesz. Így azokat a szakértőket várják 4-7 fős csapatokba verődve, akik a legfrissebb The Mandalorian sorozat titkaitól kezdve a legrégebbi Canon-információkig mindent kiráznak a kisujjukból. Vagy csak jól akarnak szórakozni.

A kvízre az esemény kommentszekciójában, vagy a Roots Facebook-oldalán, üzenetben lehet nevezi, szigorúan csapatnévvel. A leírás szerint az ültetés érkezési sorrendben történik, a játékban való részvétel pedig teljesen díjmentes! A kezdés pontban 19:00-kor lesz, ezért ajánlatos időben érkezni a helyszínre.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek