Ezen a napon akár egymilliárd ember figyelheti Budapestet

Történelmi siker Magyarország és Budapest életében, hogy házigazdája lehet az MTV Europe Music Awardsnak. Egészen mostanáig egyszer sem adott otthont a régió ennek a világhírű eseménynek, Budapest viszont november 8-án magára vonhatja akár egymilliárd ember figyelmét is. A járványra való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból – olvasható a Magyar Turisztikai Ügynökség weboldalán.

Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő szerint hatalmas lehetőség Magyarországnak és Budapestnek, hogy itt lesz a világ egyik legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának egyik következő állomása. Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített esemény hatalmas reklámértékkel bír, hiszen hazánk négy különböző csodálatos helyszínét láthatják majd az MTV Europe és az összes MTV csatornáján, valamint online is. Budapest emblematikus helyszínei központi helyet kapnak majd, és közel 200 ország 1 milliárd nézőjéhez jutnak el, mondta a bejelentés után Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Van mire büszkél lennünk - illusztrációForrás: Sarah Lötscher, Pixabay

"Az egész világ figyelmét fel tudjuk hívni arra, hogy Budapest a régió legjobb úti célja. Ráadásul akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi hírnévért" – tette hozzá a vezérigazgató.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek