Európában is egyedülálló tűzoltó skanzen nyílt a fővárosban

A IV. kerületi tűzoltó-parancsnokság az újpesti, Szent László téri laktanya udvarán Európában is egyedülálló tűzoltó skanzent nyitott. Az állandó kiállítás ingyenesen látogatható. A skanzen számos gépjárművet, köztük igazi történelmi különlegességeket is bemutat. Láthatják például az utolsó megmaradt, magyar gyártású jobbkormányos tűzoltóautót, amely a vállalati tűzoltóságoknál teljesített szolgálatot – írja a 4.kerulet.ittlakunk.hu.

Különleges látnivalók várják az újpesti, Szent László téri laktanya udvaránForrás: Újpest Média/Facebook

A kiállítás felvonultatja a magyar gépgyártás hőskorának termékeit is: a pirosra festett tűzszekerek mind a MÁVAG, a Csepel, a Rába és az Ikarusz futószalagjairól gördültek le egykor.

Igazi kuriózum az a gőzfecskendő, amit a XIX. század végén még lovakkal vontattak a tűzesetekhez és a mai napig működőképes, sőt, egy tízemeletes panelház legfelső emeletéig is felér a vízsugara.

Augusztus 29-én délelőtt 10 és délután 4 óra között nyílt napot tartanak, amelyen várják az érdeklődőket!

A skanzennek nincs nyitvatartása, előzetes bejelentkezés alapján lehet látogatni (telefonszám: 06-70-334-8135; e-mail cím: tuzoltoskanzen@gmail.com).

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek