Öt Kneipp-fürdőtelepülés, ami az önmagát gyógyító vízidoktornak köszönheti hírnevét

Sebastian Kneipp születésének 200. évfordulója alkalmából idén kiemelt figyelem irányul a Kneipp-kúrák bölcsője felé. A testi-lelki megújulásunk sosem volt annyira aktuális, mint napjainkban. A mai napig hatásos vízi terápiát, a köré épült szemléletmódot és kezeléseket mind-mind Kneipp, a vízidoktor alkotta meg. Így aztán hol máshol tapasztalhatná meg az ember a víz gyógyító erejét, ha nem a betegségéből saját magát meggyógyító szerzetes pap hazájában, azon belül is a legnépszerűbb Kneipp-fürdőkben.

Sebastian Kneipp 1821. május 17-én született egy szegény takács-családban a bajorországi Stephansriedben. Papnak készült, de a botanikai orvoslás is érdekelte. Huszonöt éves volt, amikor a rossz életkörülmények és a folyamatos nélkülözés következtében tuberkulózissal megbetegedett. Ennek ellenére befejezte a gimnáziumot, majd teológiát kezdett tanulni. A betegsége azonban egyre több gondot, problémát okozott neki. Ekkor egy véletlennek köszönhetően felfedezte Johann Siegmund Hahn orvos könyvét a hideg víz gyógyító erejéről, majd az abban foglalt ismeretektől elbűvölve Kneipp egy kísérletet hajtott végre a hideg Dunában. A mindössze néhány másodpercig tartó fürdés és az azt követő rövid futás elképesztő eredményhez vezetett: Kneipp frissnek és élénknek érezte magát. A következő napokban megismételte a rövid fürdőket, amiket félfürdőkkel és fellocsolásokkal egészített ki. Ennek eredményeként egészségi állapota folyamatosan javult, 1852-re teljesen meggyógyult, majd 31 évesen a tanulmányait befejezve pap lett belőle.

Vérkeringést serkentő karáztató kád Bad Nauheim szabadtéri Kneipp-kertjébenForrás: Günter Standl / GNTB

Egyre jobban elmélyítette tudását a víz gyógyító erejéről, és elkezdte azt alkalmazni más betegeken is. "Koleralelkészként" és "vízidoktorként" emlegették, később gyógyító tudásának híre eljutott Bad Wörishofenbe is, majd végül oda is költözött. Folyamatos kutatásai és tanulmányai során kifejlesztette a róla elhíresült holisztikus egészségügyi koncepciót, a Kneipp öt pillérét.

Megfigyeléseit és megállapításait a Meine Wasserkur (Vízkúrám) című könyvében jegyezte le, de több könyvet is írt, amelyekben a mai napig aktuális tudását összegezte. Kneipp 1891-ben átadta régi barátjának, Leonhard Oberhäußer würzburgi gyógyszerésznek a filozófiáján alapuló, Kneipp néven kifejlesztett, gyártott és forgalmazott gyógyszeripari jogokat. Az ebből nyert készítmények ma is úttörő szerepet játszanak a Kneipp-termékeknél. A vízidoktor 1897. június 17-én 76 éves korában hunyt el. Tapasztalati tudásán alapuló terápiás módszere a mai napig mérföldkőnek számít az orvostudományban.

Fedezze fel Németországot úgy, ahogyan csak kevesek teszik!
Ha turistaként nem az ismert útvonalak mentén járunk, sokkal jobban átérezhetjük a tájak hangulatát, megismerhetjük az ott élőket. A különböző építészeti stílusok és művészeti irányzatok meghatározzák az országrészeket és minden régiónak saját, karakterisztikus stílust adnak. Tudjon meg még többet Németország sokrétű művészeti és kulturális kincseiről ezen az oldalon. #YoursTrulyGermany (x)

De melyik az az 5 pillér, amire Kneipp épített?

Sebastian Kneipp filozófiája a víz, a növények, a testmozgás, a táplálkozás és az egyensúly elvén alapult. Kneipp e pillérek alapján általános, gyakorlati ökölszabályokat és kezeléseket dolgozott ki. A Kneipp-filozófia így foglalható össze: „A természet a legjobb gyógyszertár". Kneipp fő célja az általános jóllét növelése és a betegségek megelőzése volt. Gyakran idézik tőle: „A megelőzés jobb, mint a gyógyítás", mivel „mindenki szeretne egészséges maradni és sokáig élni, de csak nagyon kevesen tesznek valamit érte".

Bad Nauheim szabadtéri Kneipp-taposójaForrás: GNTB / Günter Standl

Kneipp ezért létrehozott egy olyan koncepciót, amely rugalmas és könnyen beépíthető a mindennapokba a természetben fellelhető erőforrásokkal. Hideg zuhany, meleg zuhany, taposóvíz, fürdők. Ami a Kneipp-fürdőt illeti, a legtöbben először a víz alkalmazására gondolnak. A Kneipp-terápia azonban sokkal többet tartalmaz ennél, és leginkább a gyakorlatban lehet megtapasztalni ezt a holisztikus koncepciót. Szerencsére ma már jobbnál jobb fürdőkben élhetjük át ezt az élményt, különösen a Kneipp-kúra bölcsőjének számító Németországban, ahonnan most öt fürdőtelepülést is mutatunk.

♥ Bad Wörishofen

A Bad Wörishofen, a Kneipp-kúra fővárosa, számtalan lehetőséget kínál a vízkúrák és vízfürdők kipróbálására, miközben megismerhetik Kneipp életét és munkásságát is. A város polgárai számára Kneipp születésének 200. évfordulója különleges alkalom az ünneplésre, a Kneipp Egyesület ezért az idei esztendőt Kneipp-évnek nyilvánította.

Wöerishofen egyik Kneipp-kertjének mezítlábas ösvényeForrás: Florian Trykowski / GNTB

A város 35 évvel ezelőtt megalapított Kneipp Múzeuma a település kolostorának keleti szárnyában található, ahol egy állandó kiállítás keretében a látogató megismerheti, hogyan élt a híres lelkész, hogyan lett vízidoktor, és pontosan mit takar a Kneipp-féle tanítás. De a tárlaton kiderül az is, hogyan fejlődött népszerű fürdővárossá Bad Wörishofen települése.

♥ Bad Schandau

Egy újabb község, ahol modern Kneipp gyógyüdülőt találunk, mégpedig az Elba homokkő-hegység szívében, amely minden túrázót lenyűgöz a természeti közelségével és gazdag turisztikai kínálatával. A nemzeti parkja a bizarr sziklás zátonyaival, érintetlen erdeivel és a mélyben futó patakjaival tökéletes kiindulópont a hegymászáshoz, túrázáshoz és kerékpározáshoz, akár egy Kneipp-kúra előtt, akár után.

Kishajóval az ElbánForrás: Francois Thierens / GNTB

A tömegközlekedéssel is elérhető Bad Schandau települése Szászország tartomány egyik legfontosabb üdülőközpontja. A helyi látnivalók megcsodálását követően a túrázásban elfáradt lábakat a Toscana fürdőben lehet pihentetni, amelynek szaunavilága további lehetőségeket kínál az egész test és a lélek regenerálódására is. A speciális, folyékony hangnak keresztelt (Liquid Sound®) medence pedig egészen sajátos fejlesztése az intézménynek, amely „vízzel töltött koncerttermet" kínál fürdőzőinek az óceánokban felvett bálna-énekek, nyugtató fények és a falra vetített, elmélyült pihenést segítő képeken keresztül.

♥ Bad Schmiedeberg

A naptárban 1878. április 28-át írtak, amikor a helyi városatyák elhatározták, hogy egy közösségi iszapfürdőt létesítenek. Mert bár addig a polgárok nagyon jól éltek a katonák ellátásából – város hosszú évtizedekig a porosz hadsereg helyőrsége volt –, azonban amikor ezek a katonák elhagyták a várost, a helyiek megélhetése egyik napról a másikra odalett.

Felmerült az ötlet, hogy a tervezett fürdőhöz és a majdani pakolásokhoz a helyi mocsarat fogják használni, az új szolgáltatásnak köszönhetően pedig a környező városok fürdővendégeit ide, az Elba és Mulde közötti, idilli fekvésű településre csábítják. Nem is kellett sokat várni a megtérülésre, rövid idő alatt sikerült a városnak feljutnia a nagyobb német iszapfürdők rangsorába.

Forrás: Sina Ettmer Photography / Shutterstock

A települést 2007 óta Kneipp-fürdővárosként tartják számon. Az öt Kneipp-létesítménnyel, köztük a wellnessközponttal, a Kurmittel haus vagyis a Gyógymódok házaként emlegetett hellyel, a környező natúrpark sétaútvonalaival, a mezítlábas ösvénnyel és a Kneipp-terápiás központtal együtt ideális hellyé vált a német pap természetgyógyászati kezelési terveinek megvalósítására. A Kneipp-terápiás központ különlegessége a fedett Kneipp-kert, ahol egy vizes medencében szabadtéri taposó és egy kád is található, utóbbiban a sétálónak az alkarját kell megmerítenie, hogy ezzel is serkentse a vérkeringést.

Bad Grönenbach

Illatos erdők, dús rétek és fantasztikus, az Alpokra néző panoráma, távol a mindennapi nyüzsgéstől. Aligha lehet jobb helyet elképzelni a kikapcsoláshoz és a belső egyensúly visszanyeréséhez. Bad Grönenbach prémium kategóriát elnyert Kneipp-fürdője pont ezt nyújta. Még Sebastian Kneipp is járt itt az 1840-es évek elején, hogy latinul tanuljon, és ez a tény a mai napig büszkeséggel tölti el a várost.

16. századi várkastély Bad Grönenbach településén, amely 1996 óta Kneipp fürdőhelyForrás: cityfoto24 / Shutterstock

A kis település az elmúlt évtizedekben azon dolgozott, hogy minél tartalmasabban keltse életre és adja vissza Kneipp tanításait az egészséges testről. A tudós gondolatait, egészségügyi elméleteit a helyi Kneipp-szanatóriumban, a gyógyüdülőben és a különböző wellness-létesítményekben ültetik át a gyakorlatba, modern terápiás módszerek segítségével gyönyörű természeti környezetben.

Göhren auf Rügen

Németország egyetlen tengerparti Kneipp-gyógyüdülőjében, Göhren auf Rügenben a hagyományos gyógykezeléseket és a pihentető wellness-kezeléseket egyaránt élvezheti az utazó. Például innen, a Rügen-szigetről származik az a nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag, főleg ízületi gyulladásban szenvedő betegeknél alkalmazott, de a kozmetikai iparban is világszerte használt gyógykréta, amelyet a sziget szinte minden gyógy- és wellnessközpontjában kipróbálhatnak a gyógyulásra vágyó vendégek.

A híres, vakítóan fehér sziklák a Rügen-sziget észak-keleti részén, a Jasmund Nemzeti ParkbanForrás: Pitufo22 / Shutterstock

A balti-tengeri üdülőhely, Göhren központi fekvése ideális feltételeket kínál a szigeten változatos képet mutató természet felfedezéséhez, amelyhez a gazdagon kiépített kerékpáros- és túraútvonal-hálózat is sokat hozzátesz. Ha tehát valaki az év közben lemerült akkumulátorait aktív pihenéssel szeretné feltölteni, akkor itt egészen jó helyen jár. A Kneipp-kertekben testét, lelkét regenerálhatja, a közeli finomhomokos, kilométer hosszúságú strandszakaszon pedig kedvére pihenhet vagy sportolhat.

Ha azonban még ennél is több németországi Kneipp-fürdőre kíváncsi, ezzel a térképes keresővel könnyedén rátalálhat az összesre.

A cikk megjelenését a Német Idegenforgalmi Hivatal támogatta, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Ezek is érdekelhetnek