Különdíjat nyert a magyar csapat a Bocuse d'Or európai válogatóján, irány Lyon!

Március 19-20-án a norvégiai Trondheimben tartották a Bocuse d'Or európai válogatóját. A tét a a lyoni döntőre való továbbjutás volt. A magyar csapat biztosította a helyét a világ legrangosabb szakácsversenyének döntőjén, amelyre 2025 januárjában kerül majd sor, ráadásul a legjobb tálnak járó különdíjat is elnyerték – tudatta sajtóközleményében az MTÜ.

Idén a tányértéma hús alapú volt, kötelező alapanyagok voltak a rénszarvas és az ikonikus skandináv párlat, az Aquavit. A látványos táltéma pedig a tenger kincseire épült, a lofoteni skrei és a frøyai fésűkagyló voltak a kötelező elemei.

Az egyik finomság, amit a magyar csapat készítettForrás: Magyar Bocuse d'Or Akadémia

A magyar csapat élén Kelemen Roland, a Hunguest Sóstó séfhelyettese szerepelt. Commis-ja a siófoki Fodor Noel volt, aki családi éttermükből érkezett a csapatba. A coach pozícióját a Hungastnál dolgozó Szabó László töltötte be, a csapatelnök (és kóstoló zsűri egyben) pedig a két Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, Dalnoki Bence volt, aki az előző versenyszezonban csapatával a bronz szobrot hozhatta haza Lyonból.

A magyar csapat kiválóan helytállt a nemzetközi rangos versenyenForrás: Bocuse d’Or Facebook oldala

A csapat szereplése azért is figyelemre méltó, mert a tagjai nem budapesti top helyekről kerültek ki, így csúcséttermi tapasztalat nélkül álltak helyt Európa élvonalában, és az egyik különdíjat is megnyerték.

A Bocuse d'Or európai döntőjén idén is a skandináv országok állnak az élen. Íme a helyezések:

A legjobb tál: Magyarország
A legjobb tányér: Egyesült Királyság
A legjobb commis: Svédország

1. helyezett: Dánia
2. helyezett: Svédország
3. helyezett: Norvégia

(Borítófotó: Magyar Bocuse d'Or Akadémia)

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek