Kezdődik a világ legnagyobb sörünnepe Münchenben

Ma, szombaton 12 órakor kezdődik a világ legismertebb sörünnepe, a müncheni Oktoberfest, és egészen október 3-a keddig folyik a sör a csapokból. Évente hat-hét millió ember látogat el a bajor népünnepélyre és 7 millió liter sör fogy el az éjszakákba nyúló bulikon.

Megkezdődtek a 188. Oktoberfest előkészületei Münchenben. A szeptember 16-tól október 3-ig tartó Oktoberfest a világ legnagyobb sörünnepe.Forrás: MTI/AP/Matthias Schrader

Az 1810 óta megrendezésre kerülő rendezvényre minden év szeptemberének egyik szombatján kezdődik, és október első vasárnapján ér véget. Idén azonban extra napokra is sor kerül. Az Oktoberfest leglátványosabb eseménye a nyitó és a záróünnepség. Mindkettő nagyon nézett, ezért érthető módon rendkívül nehéz helyet találni a tömegben. A záróünnepséget a Hacker-Pschorr sátorban tartják.

Képzeld el, ahogy kialszanak a fények, és 10 ezer újonnan szerzett barátoddal együtt énekeltek.

Óriási tömegre lehet számítani péntekenként és a hétvégeken is, ilyenkor a legnehezebb helyet találni a sátrakban. Érdemes már a felkelő nappal érkezni, és egész nap nem hagyni el a padot, hogy biztosítsuk az ülőhelyünket.

Ahogy minden évben, idén is lesz minden, ami az ikonikus fesztiválhoz tartozik, jelmezes felvonulás, családi nap, hagyományos bajor koncertek és még sok minden más. A fesztiválra való belépés 100%-osan ingyenes, minden másért azonban fizetnünk fel, egy liter sör 14 euróba kerül – olvasható a rendezvény weboldalán.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek