Képzeljetek el egy apátságot vagy egy szentélyt. Hazai példának tökéletes a Pannonhalmi Apátság vagy éppen a Majkon található, gyönyörűen felújított Kamalduli Remeteség. Aztán képzeljetek hozzá egy konyhát, ahol nem csak a szerzetesek étkezhetnek, hanem akár mi is, ha éppen arra járunk, vagy bejelentkezünk egy pár napos lelkigyakorlatra. Most pár külföldi példát mutatunk be.
Első helyszínünk Franciaországban található. A felújított, szépen rendbe rakott 11. századi kolostorban két ortodox szerzetes, Frère Jean és Joseph élik az életüket; és főznek finomabbnál finomabb ételeket. A Skite Sainte Foy ezért is lett annyira ismert a zarándokok körében, valamint Frère Jean személye miatt, aki bizony korábban divatfotós és újságíró volt.
A szerzetes harminc éves korában döntött úgy, hogy felhagy addigi életével, és Isten szolgálatába áll, de a főzést nem hagyta abba, így elég hamar kinevezték a kolostor séfjévé. Egy görögországi kolostorban főzött testvéreinek, majd több évet egy Jeruzsálem melletti kolostorban töltött, törekedve a helyi alapanyagok használatára.
Nemrég visszatért szülőhelyére, Cévennesbe, egy zöldellő, hegyvidéki régióba, ahova elhozta az utazásai alatt megismert recepteket is. Így a francia kolostorban ugyanúgy kerül a tányérokra közel-keleti mezze tálak ihlette étel, mint görög fűszerezésű zöldségek.
Mielőtt azonban nekiindulunk Skite Sainte Foy kolostorának irányába, tudnunk kell, hogy nem toppanhatunk be csak úgy ebédre. Ha látogatást tervezünk, akkor előzetesen vegyük fel a kapcsolatot a szerzetesekkel. Frère Jean beszél angolul, így egy emailes egyeztetés nem lehet probléma. Legalább két napos tartózkodást ajánlott tervezni, és a hálózsákot ne felejtsük otthon.
Kolostor helyett szent befőttező
Ha kolostorokban, apátságokban készült termékekről, mézekről, levendula készítményekről, csokoládéról vagy kézműves sörről van szó, akkor Európa ebben vezető helyen áll. De azért az amerikaiak is találnak a házuk táján szent édességeket.
A Michigan állami Keweenaw-félsziget északi csücskén találni egy kis pékség-cukrászdát, ahol egy csapat lelkes szerzetes finom lekvárokat, zseléket és süteményeket árul. Ez a The Jampot, aminek már a kirakata is hívogató.
A kis bolt története 1986-ban kezdődött, amikor a Szent János Társaság szerzetesei eladták első kompótjaikat és lekvárjaikat, melyeket a félsziget erdei bogyóiból készítettek. Azóta sikeres üzletük bevételével a bizánci katolikus kolostorukat támogatják. Ma már mindenfélét készítenek; árulnak csokoládét, gyümölcsös sütiket, muffinokat és kekszeket is. De fő termékük továbbra is a lekvár, melyet „Poorrock Abbey" néven árusítanak. A Jampot minden vasárnap és hétfőn zárva tart, télre pedig bezár, de tavasszal újra érkeznek a finomságok.
Rózsaszirom lekvárt Velencéből, van ennél pazarabb?
Az itáliai Velence városától nem messze, a tengerben áll egy kis sziget, aminek az egész területét elfoglalja egy csodálatos kolostor, a San Lazzaro degli Armeni, ahol mekhitarista szerzetesek (egy örmény katolikus gyülekezet tagjai) élik mindennapjaikat. Az itt élő 30 szerzetes egy hatalmas könyvtárnak, valamint több articsóka és rózsa kerteknek a felelőse.
Májusban San Lazzaro rózsakertjei tele vannak virággal. A szerzetesek ekkor gyűjtik be a rózsaszirmokat, hogy a konyhában vartanush-t, örmény rózsaszirom lekvárt készítsenek belőle. A napkeltekor leszedett szirmokat először gyengéden megnyomkodják, hogy kivonják belőlük az illóolajaikat és illatanyagaikat. Később cukorban és citromlében áztatják őket, majd a kapott keveréket felforralják. Nagyjából eddig írják le a lekvár elkészítésének folyamatát, a többi már szerzetesi titok.
A fukszia színű, illatos lekvárból évente mindössze 5000 üveg készül, így igen ritka finomságnak számít, és a legtöbbet a szerzetesek eszik meg, ez ugyanis a reggelijük vajaskenyérrel. De azért megéri vaporettóra pattanni a velencei San Zaccariából, mert akik már kóstolták, azok szerint mennyei finomság.