Ez a menő hazai étterem bevállalta, hogy csak védettségivel fogad vendégeket

Először is tisztázni kell, hogy a SALT Budapest étteremről van szó, mely egyike annak a két étteremnek, ami 2021 szeptemberében megkapta az első Michelin-csillagát, így hét étteremre gyarapítva a hazai Michelin-csillagos felhozatalt.

Forrás: SALT Budapest / Facebook.com

A fine dining étterem a Hotel Rum Budapest dizájn szálloda legalsó részében helyezkedik el, és koncepcióját tekintve a tradicionális magyar konyhát gyógy- és vadnövények felhasználásával teszi különlegessé. Konyhája ismert még arról is, hogy az alapanyagok a lehető legkevesebbet utaznak az étterem és a termesztők, tenyésztők között. Az étteremben 15 fogásos kóstolómenüt szolgálnak fel a vendégeknek, amiket magyar és nemzetközi borpárosításokkal egészítenek ki. 

Ez az étterem úgy döntött, hogy Facebook oldalán megjelenteti azt a kiírást, miszerint éttermükben szeretnének biztonságos környezetet teremteni a vendégek és a konyhai csapat számára, ezért a járványhelyzetre való tekintettel, egyelőre kizárólag érvényes hazai (vagy egyéb nemzetközi) védettségi igazolvánnyal, vagy európai Zöld Igazolvány birtokában tudják a vendégeiket fogadni. 

A bejelentés november 20-án került ki az étterem oldalára, és a kommentáradat nem is maradt el. Egyesek dícsérték az étterem döntését, a legtöbben azonban kirekesztettnek érezték magukat, és az étterem bezárását is előre vetítették.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek