Megszületett a legrangosabb szakácsverseny magyar döntőjének eredménye

A Bocuse d'Or magyar döntőjét a Hungexpón szervezték meg, ahol négy szakács szállt ringbe az első helyért. A műsorvezetők és a zsűri szerint is gyönyörű versenyzés bontakozott ki megmérettetés ideje alatt. 

Dalnoki Bence első haltányérjaForrás: Fekete Antonio/Magyar Bocuse d'Or Akadémia

A versenyzőknek a szokott módon két ételt kellett készíteniük, egy hal- és egy húsételt. A halétel kötelező alapanyaga a balatoni sudár ponty volt, amelyből éttermi stílusú tányért kellett készíteni, és két változatban kellett a zsűri elé letenni. Erre azért volt szükség, mert a másik kötelező elem a bezdáni pirospaprika is volt.

A hústéma kötelező alapanyagának a mangalicát adták meg, de azt szabadon lehetett választani, hogy a teljes állat mely részét használják fel a szakácsok. A mangalica mellett további kötelező elem volt a tarja és a nyelv is. A hústémában legalább három különböző köretnek és legalább egy mártásnak kellett szerepelnie. A csapatok reggel egy meglepetés alapanyagot is kaptak, ez a snidling volt.

A nyertes hústányérForrás: Fekete Antonio/Magyar Bocuse d'Or Akadémia

A döntőben négy kiváló szakács mérte össze a tudását. Az első boxban Huszár Tibor, a nyírbátori Kakukk Étterem kreatív séfje foglalt helyet. A másodikban Kelemen Roland, a múltkori hazai döntő második helyezettje, a hajdúszoboszlói Hunguest Hotel Aqua-Sol séfje versenyzett. A harmadikban a győztes Dalnoki Bence, míg a negyedikben Adamek Balázs, a székesfehérvári Diófa Étterem konyhafőnöke dolgozott.

A magyar döntő helyezései az alábbiak szerint alakultak:

A legjobb csapat díját Dalnoki Bence és Nyikos Patrik vehették át. A médiazsűri különdíját Dalnoki Bence kapta. A Legjobb commis Fodor Noel lett, az új Életmű-díjat, amit ezentúl minden magyar döntő alkalmával kiosztanak majd, Bíró Lajos kapta.

A szakácsverseny harmadik helyezettje Adamek Balázs és Kocsis Marcell lettek, a második helyezettnek járó díjat Kelemen Roland és Fodor Noel kapták, a dobogo első helyére pedig Dalnoki Bence és Nyikos Patrik léphettek.

A díjazottakForrás: Valuska Gábor

Dalnoki Bence a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje, aki tanulóéveit rögtön Szulló Szabina és Széll Tamás csapatában kezdte meg, Bocuse d'Or versenyen még nem indult, ám 2019-ben ő képviselte hazánkat a Calgary-ban megrendezett Chaîne des Rôtisseurs versenyen.

Az idei év magyar döntőjéne kóstolózsűri tagjai Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke, Bíró Lajos, Erdei János, Tiago Sabarigo, Rácz Jenő, Sárközi Ákos, Barna Ádám és Jahni László voltak. A konyhai zsűriben Széll Tamás, Lutz Lajos, Vajna Tamás, Nyíri Szása, Segal Viktor és Harmath Csaba kapott helyet.

A verseny ideje alatt Jókuti András és Gianni Annoni kommentátorkodott, ők jelentették be, hogy ki képviseli majd hazánkat a 2022. március 22-re szervezett európai válogatón, amit szintén Budapesten tartanak majd.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek