Tűzgyújtás és bográcsozás lesz az ikonikus váli szerelemszobornál

A Fejér megyei Válon, a Haraszthy Pincészet birtokán található az ukrán Alexander Milov monumentális műalkotása, a lélegzetelállító Love szobor, mely két felnőttet ábrázol, akik háttal ülnek ugyan egymásnak, azonban a bennük élő gyerekek kinyújtják a kezeiket egymás felé. A drótok a férfi és a nő közötti konfliktust jelenítik meg, míg a gyerekek az ölelés, a másik iránti vágyat szimbolizálják - derül ki a szervezők közleményéből.

Vál, Haraszthy birtok, szerelem szoborForrás: Novák Titanilla

A 16 méter hosszú és 10 méter magas szobor a 2015-ös Burning Man fesztiválon is a legjobb alkotások között szerepelt. 2017-ben pedig Magyarországra, a Haraszthy birtokra érkezett, ahol minden évben tűzgyújtást rendeznek a szoborhoz kapcsolódóan.

Idén október 15-16-án megújult koncepcióval, bogrács gulyással, Haraszthy borokkal, zenével és jó hanguallat várják a látogatókat az immáron 2 napos rendezvényen. A Haraszthy Pincészet szőlőtőkéi között most sem maradhat el a tűzgyújtás, de számos meglepetéssel is készülnek a szervezők az eseményre, mely védettségi igazolvány nélkül látogatható.

Október 15-én pénteken 18 órakor lesz kapunyitás, 19 órakor tűzgyújtás, 21 óráig gulyásozás, borozás és zene lesz a program. A jegyár tartalmaz egy Love üvegpoharat, egy adag házi gulyást és korlátlan borfogyasztást a Haraszthy – The Story borokból a készlet erejéig. Október 16-án, szombaton már 16 órakor megnyitják a kapukat, és 17 órakor kezdődik a bográcsozás, a tűzgyújtásra 19 órakor kerül sor. A jegyár tartalmaz egy Love üvegpoharat, egy adag házi gulyást és három pohár prémium Haraszthy bort.

Az early bird napijegyek 4000 forintba, az elővételes napijegyek 5000 forintba kerülnek, a helyszínen pedig 6000 forintért lehet belépőt venni. Gyerekek 6 és 18 éves kor között 2500 forintért vehetnek részt az eseményen, a jegy ára tartalmaz egy pohár friss helyi gyümölcslevet és egy kis adag gulyást. 6 éves kor alatt a rendezvény ingyenes. A résztvevők számát 500 főben maximalizálták, bővebb információk a pincészet oldalán olvashatók.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek