Új csokimúzeummal gazdagodott Vajdaság turisztikai kínálata

Újabb érdekességet fedezhetünk fel ha a vajdasági Zentára látogatunk az idén. Az ínycsiklandozó csokoládémúzeumot a városháza épületében nyitották meg, és hamarosan gyerekfoglalkozásokat is indítanak benne, valamint kézműves csokoládékat és fagylaltokat is kínálnak majd a látogatóknak.

A csokikészítés múltjába kóstolhatnak bele az új múzeumban - illusztrációForrás: Shutterstock / Alexander Stein

A csokoládémúzeum a Fő tér 1. szám alatt, a kézműves csokoládét és kézműves fagylaltot árusító üzlethelyiség mellett kapott helyet. A kiállítói térbe belépve, a falon végigfutó plakátokon a csokoládékészítés történetét nézhetjük végig, az időszámításunk előtti második évezredtől egészen napjainkig.

A múzeumban régi csokoládék dobozait, csomagolásait is kiállították, illetve a csokikészítéshez szükséges hagyományos eszközöket is szemügyre vehetjük. Azt, hogy hogyan készül a csokoládé, vidókon keresztül is bemutatják.

A csokoládémúzeum legérdekesebb darabja egyértelműen a zentai városháza csokiból készült, kicsinyített mása.

Amíg a városháza pincéjében kialakított múzeumban megismerkedhetünk a kakaó történetével és magával a csokoládéval, az emeleten csokoládés gyermekprogramokon lehet majd részt venni - áll a vajdasági Magyar Szó napilap cikkében.

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek