Még üzbég ételkülönlegességeket is lehet kóstolgatni ezen a fesztiválon

Több országból is érkeznek neves szakácsok Belgrádba, hogy bemutassák ételkülönlegességeiket. A finomságok illata június 27-én és 28-án lengi be a szerb főváros Dorćol Placcát.

Üzbég ételek is felsorakoznak a fesztiválon - illusztrációForrás: Shutterstock / Készítette: Ratov Maxim

A szerbiai kiállítók mellett svéd, török, sőt még üzbég mesterszakácsok is megjelennek, hogy a helyszínen látványos és ízletes ételkészítésbe kezdjenek. A rendezvény vendégei természetesen végig is kóstolhatják a különleges ízvilágú falatokat.

A kínálatban hagyományos és modern harapnivalók is lesznek: lekvárokat, édességeket, mézeket, fűszereket, olajakat, sajtkülönlegességeket, finom borokat és más nemzeti italokat is lehet majd vásárolni a különböző nemzetiségű eladóktól. A vegetáriánusok és az egészséges ételek kedvelői is találnak kedvükre valót - írja a szerb Turistički Svet magazin.

Június 27-én főleg a nemzetközi ételekre helyezik a hangsúlyt, míg vasárnap nagyobb teret kapnak a szerbiai, nemzeti ételek. Ez utóbbi napon a szerb kultúrát is megismerhetik közelebbről, ugyanis helyi táncosok és hagyományos mesterségeket bemutató kézművesek lesznek jelen.

Összesen 70 kiállító vesz részt a rendezvényen. A gyerekeknek kézműves foglalkozásokat is szerveznek. Mindemellett gasztroelőadók tartanak prezentációkat napjaink ételtrendjeiről és neves gasztrobloggerek is megfordulnak az eseményen.

 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek