Tények és tévhitek a cukorbetegségről dietetikus szemmel

    November 14-e a cukorbetegség világnapja. A szinte világjárványnak tekinthető betegségnek több típusa létezik, azonban közös bennük, hogy a megfelelő étrend, a rendszeres orvosi ellenőrzések, kezelések és sport mellett az érintettek állapota jól karbantartható. Dietetikusunk leszámol néhány tévhittel is.

    Miért pont november 14-e?

    Ezen a napon született Frederick Banting, aki amiatt (is) híres, hogy a kollégáival (Charles Best, James MacLeod és James Collip) közösen azonosította az inzulint, mint olyan fehérjét, amelynek hiánya felelős a cukorbetegség kialakulásáért. Az inzulin felfedezése mellett sikerült azt a módszert is kifejleszteniük, amellyel az állati eredetű (akkor még szarvasmarhából származó) inzulint terápiás célokra kinyerhetővé tudták tenni. Valóban életmentő felfedezés volt.

    Forrás: goffkein.pro/shutterstock.com

    Mióta „van" inzulin?

    A kutatások fejlődésével 1922-ben elérkezett az idő, hogy az akkor 14 éves Leonard Thompson megkapja az első inzulininjekciót. Ez a próbálkozás még nem volt teljesen zökkenőmentes, de később, ahogy sikerült tisztázni az okot és tovább tisztítani a kivonatot, már nem volt probléma. 1923-ban a Chinoin kezdte el először itthon gyártani az inzulint, majd a Richter Gedeon is csatlakozott. A kezdetben még állati hasnyálmirigyből kivont inzulint sok évtizeddel később váltotta fel az emberi inzulin laboratóriumi gyártása a '70-es évek végén. Ezt aztán felváltotta egy másik, humánusabb út: az Escherichia coli nevű baktériumba juttatják be az inzulin génjét, és így a baktérium termeli meg azt. 1982 óta létezik ennek a tömeggyártása.

    Teljes élet cukorbetegen is

    Mára már többféle (gyorsabban és lassabban ható) inzulin is létezik, amelyekkel egyénre szabottan, a kezelőorvossal egyeztetve minden cukorbeteg esetében kialakítható az az adagolási és étkezési rendszer, amellyel a nem cukorbetegekéhez hasonlóan teljes élet élhető. Természetesen ez nem kevés önkontrollt, önmenedzselést, tanulást, tapasztalást, önellenőrzést (a vércukorszint napi többszöri mérését), rendszeres kontrollvizsgálatot igényel, de mindenképpen megéri. Ma már senkinek nem kell belehalnia ebbe a betegségbe.

    Ahány beteg, annyi fajta kezelés

    Az inzulinterápia közismerten az 1-es típusú cukorbetegeknek szól, azoknak, akiknek a szervezete (autoimmun folyamatok révén) nem termel inzulint vagy nem elegendőt, a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeinek károsodása vagy pusztulása miatt. Az ún. gyógyszeres, vagyis a 2-es típusú (ma már nem csak időskori) cukorbetegség a szervezet sejtjeinek csökkent inzulinérzékenysége (inzulinrezisztenciája, napjaink egyik gyakran hallott szava) miatt alakul ki. Ilyenkor van ugyan inzulintermelés, de a sejtek nem képesek azt felvenni, vagy sokkal több inzulin kell a végeredményhez.

    Ez az állapot egy ideig „diétával" karbantartható, meg sok mozgással, bár valójában ez a diéta sem jelent éhezést, önsanyargatást. Lényegében olyan étrendről van szó, amilyet az egészségeseknek is illene követniük (nekik sem tesz jót a túl sok cukor, a felesleges kenyér-, tészta-, krumpli-, rizsmennyiség és egyebek). Ha már ez nem elég, akkor jön a gyógyszer, mint jelentős rásegítés, de emellett sem lehet (ahogyan az inzulin mellett sem) elhanyagolni a megfelelő étrendet, mozgást, és ugyebár nem a szomszéd néni gyógyszerét eszegetjük, tehát az orvosi kontrollokat sem.

    Forrás: Chinnapong/shutterstock.com

    Ha diéta, akkor dietetikus

    Bármely típusú cukorbetegség esetén az étrend összeállítása az orvossal egyeztetve, az egyéni állapot, igények, szükségletek fényében, a dietetikus feladata. Ma már persze számtalan helyen olvashatunk, hallhatunk „diabetikus" tanácsokat, azonban legyünk résen, kinek a szavára hallgatunk!

    Attól, hogy valaki cukorbeteg, vagy látott már cukorbeteget, még nem lesz orvos, dietetikus és patikus egy személyben. Ráadásul, a legtöbb esetben a betegség nem feltétlenül követi a Dr. Gugli által leírt abszolút tüneteket, lefolyást sem. Meglehet, hogy mellé szegődik még egy kis túlsúly, elhízás, ízületi probléma, vesebetegség, megspékelve valamilyen táplálékallergiával, -érzékenységgel is, s máris nem olyan egyszerű a képlet.

    A dietetikus az a szakember, aki ez esetben kibogozza a szálakat, s a laborértékek, a gyógykezelés, az egyéni és családi anamnézis, a munkavégzés, a sportolás (stb.) és a szeretem-nem szeretem-esetleg megeszem ételek bermuda háromszögében is egy olyan étrendet tud javasolni, ami nem csak a mumusnak tartott szénhidrátok, de az egyéb tápanyagok terén is megállja a helyét, s még finom is.

    Csodának tűnik, pedig nem az. Nincs csodakapszula egyetlen bajra sem, hanem mindennapi küzdés, lemondás a belépti díj, cserébe a játékos egészséget nyerhet, ill. azt, hogy a cukorbetegséggel együtt járó nem túl vonzó szövődmények nem, vagy csak évtizedek múltán és enyhén jelentkeznek (úgy mint látászavar, vakság, erekciós zavar, veseelégtelenség, fekélyes, majd amputált láb...).

    Diétás tévhitek

    1. A 160 grammos diéta az egyetlen üdvözítő?

    Nagy divat lett, számos szakácskönyv, főzőtanfolyam, blog és egyebek épült erre a hullámra, vagyis arra, hogy a cukorbetegek, vagy a még csak annak az előszobájában járó inzulinrezisztensek napi étrendje 160 gramm szénhidrátot tartalmazhat, többet és kevesebbet nem. Ez így nem teljesen igaz. A 160 gramm ez átlagos célérték, ami a legtöbb esetben elég, de akadhatnak szép számmal kivételek, amikor esetleg éppenséggel kevés (élsportolók, kamaszok, nehéz fizikai munkát végzők, stb.).

    Ilyenkor is érvényesek a fenti gondolatok: a cukorbetegség vagy annak kockázata esetén javasolt étrend egyénre szabott, nincsenek sablonok, inkább csak irányelvek. Jó kiindulás lehet egy „160 grammos" receptfüzet alapján megtanulni azokat a trükköket, fogásokat, hogy hogyan lehet kevesebb szénhidrát mellett, de mégis jóízű, könnyen elkészíthető ételeket készíteni és ötleteket nyerni a szénhidrátok számításához. De önmagában nem elég csak a 160 grammra figyelni.

    2. A cukorbetegek fruktózzal édesítsenek?

    Ez is már meghaladott dolog, mivel bár a fruktóz glikémiás indexe (a vércukorszintet emelő hatása) kisebb, mint a hagyományos cukoré, korlátlanul mégsem ehetik a cukorbetegek sem. A nem a gyümölcsökből közvetlenül elfogyasztott fruktóz önmagában mint édesítőszer inkább kerülendő, mint üdvözítő.

    Forrás: Eviart/shutterstock.com

    3. A cukorbeteg egyen meg három-négy zsemlét naponta?

    Szinte kiirthatatlannak tűnő tévhit, mert bár így elolvasva merem remélni, hogy mindenki inkább csak nevet (én kínomban) ezen a butaságon, sajnos, kórházi körökben még mindig sokszor hallanak (orvosoktól!) ehhez hasonlóan rossz, vagyis rosszul értelmezett tanácsot a frissen diagnosztizált cukorbetegek (és eszik meg a három zsemlét már rögtön reggelire).

    A gondolat alapelve az volt anno, hogy egy fehér (vizes) zsemle a nagy könyv szerint kb. 30 gramm szénhidrátot tartalmaz, és ez így 90-120 gramm szénhidrátot jelentene, ami a szigorúbb (szintén elavult) számítások szerint az egy napra javasolt szénhidrátmennyiség egy részét fedezi (mert ugye nem vagyunk egyformák, valakinek fogynia, másnak híznia szükséges).

    De ugye ez nem azt jelenti, hogy ezt a zsemle fejadagot meg is kell enni, ha törik, ha szakad, lehetőleg a nokedli, krumplipüré és a lekváros tészta _mellé_. Nem, semmi esetre sem, ez a felvetés pusztán edukációs célokat szolgált volna, hogy nagyjából ennyivel IS fedezhetné a cukorbeteg a napi szénhidrátszükséglete egy részét. Inkább ne tegye!

    A továbbiakban a rizikók és mellékhatások tekintetében az on-line tanácsok helyett javasolt felkeresni a kezelőorvost (belgyógyászt, diabetológust), dietetikust a megfelelő, személyre szabott kezelés összeállításához.

    Cikkünk szerzője Schmidt Judit dietetikus.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!