A keksz definíciószerűen a következő: száraz aprósütemény, amely rendszerint zsiradék nélkül, kis formákba szaggatott, lapos, édes vagy ritkán sós ízű tésztából készül. Főleg teához fogyasztják. Persze ezen kívül számos felhasználási formája létezik, hiszen ehetjük önmagában, tejjel, gyümölccsel, sütemények, desszertek alapanyagaként, a szürke hétköznapokon vagy ünnepek alkalmával, kiránduláskor és utazáskor, hiszen előnye, hogy hosszan eltartható. A kivételek ez alól a csokoládés bevonattal rendelkező kekszek, mert ezeket nem tanácsos a tűző napon az autóban felejteni, pláne nem a táskánkban.
A keksz angol neve, a biscuit, azaz kétszer megsütve a franciából származik, bár egyes állítások szerint a német keks szót az angol cakes szóból ferdítette a Bahlsen cég, és azóta vált gyűjtőfogalommá. Vélhetően a magyar keksz szó is innen ered.
Észak-Amerikában „cookie"-nak (sütikének), vagy „crackernek" (ropogtatnivalónak) nevezik. Bár ezek már önmagukban eltérő jellegűek, mégis keksznek számít mindegyik. Erre utal az is, hogy az Egyesült Királyságban a cookie csak egyes édességekre érvényes, ilyen például a „chocolate chip cookie" (csokoládés keksz), vagy az amerikai stílusú nagyobb, vastagabb és puhább kekszekre.
Mióta eszünk kekszet?
A keksz készítése hosszú múltra tekint vissza. Már a középkorból vannak arról információink, hogy az angol pékek a kisült kenyeret megédesítették, és a kemencében sütötték keményre. Idővel, ahogy bővült a kereskedelem, külföldről származó magvakkal, szárított gyümölcsökkel és fűszerekkel ízesítették. Eleinte luxuscikknek számított, és csak a tehetősek jutottak hozzá, de ahogy lejjebb mentek az árak, egyre elterjedtebb lett a fogyasztása a társadalom szélesebb rétegeiben is.
Az aprósütemények és kekszek ipari gyártása eredetileg Nagy-Britanniában kezdődött. Az ipari üzemek, a hagyományos receptekből is merítve, egyre élénkülő tevékenységeket folytattak, felhasználva a különféle lisztfajtákat, növényi zsiradékokat (a vaj mellett), édesítőszereket, étkezési keményítőt, tejet, tojást, élesztőport. A kekszgyártás mára teljesen automatizált, bár Franciaországban akadnak még olyan helyi különlegességek (köztük kekszek is), amelyeket máig is kisipari módszerekkel készítenek. Az angol keksz gyártási folyamatát egy bordeaux-i pék fia, Honorè-Jean-Oliber importálta Franciaországba 1862-ben.
A keksz valójában egy szép nagy gyűjtőfogalom
Az egyszerűbb, száraz kekszek, az édes kekszek, a mártott kekszek, a csokoládéval gazdagított (ez ugye az említett cookie) és a töltött kekszek mellett, vannak szendvics formájú kekszek, aszalt gyümölcsökkel és/vagy olajos magvakkal készített, vagy az emésztésünket serkentő gabonakorpával dúsított kekszek is. A legjobb benne, hogy mindenki megtalálja a maga kedvencét.
Az ötórai tea mellől elengedhetetlen angol vagy skót vajas keksz mellett az egyéb kekszvariációk (vagyis inkább száraz aprósütemények) az olasz biscotti, cantuccini is jól megférnek, de nem hagyhatjuk szó nélküli a nosztalgikus Mese kekszet, az állatfigurás Zoo kekszet, a klasszikusnak mondható háztartási kekszet, vagy a nem túl „diétás" Pilóta kekszet, és a napjainkban igencsak megreformált Győri Édes kekszeket.
Hacsak lehet, olyan kekszet vásároljunk, ami nem hidrogénezett (keményített) növényi olajjal (zsiradékkal), pálmaolajjal készült! Ezzel az egészségünket és a környezetet is védjük.
Mire figyeljünk?
Amikor kekszet választunk, akkor több szempontot is érdemes figyelembe venni. Egyrészt, hogy sós vagy édes kekszre vágyunk-e, mert ez azért nem mindegy. A sós jellegű kekszek különféle szendvics-, zöldségkrémekkel, sajtkrémekkel akár előételnek, vendégváró csemegének is beillenek. Ugyanakkor a krémek készítésekor vegyük figyelembe a keksz sótartalmát is!
Az sem mindegy, hogy milyen az egészségi állapotunk. A cukorbetegek, inzulinrezisztensek például jobban teszik, ha a hozzáadott cukrot nem tartalmazó kekszet választják. A kínálat egyre tágabb, bár ezek jelentős része édesítőszerrel édesített termék. Utóbbiak gyakran olyan cukoralkoholok (szorbit, mannit, xilit), amelyek nagyobb mennyiségben fogyasztva, vagy az arra érzékenyeknél akár csak egy-két keksz után is jelentősen puffasztanak. Ezért mindig olvassuk el a csomagoláson található címkén az összetevők listáját!
Azonban nehezebb dolga van azoknak, akiknek a glutént szükséges teljesen kivonniuk az étrendjükből (ma már tudjuk, ez sem egyetlen betegségre vagy állapotra igaz, de a végeredmény ugyanaz). A gluténmentes termékek piaca erősen fejlődött az utóbbi években, így meg lehet találni a megfelelő kekszet. Alapesetben a gluténmentes keksz nem tartalmaz búzát, árpát, rozst és zabot sem, ha a gyártó garantálja, hogy az adott termékben található zab nem szennyeződött gluténnel a betakarítás, szállítás, csomagolás vagy tárolás során.
Ugyanígy oda kell figyelnie annak is, aki valamely olajos magra, vagy a tejfehérjére, tojásfehérjére, szójafehérjére allergiás. Nekik nemcsak a szezámmagos, vajas kekszek esetében kell résen lenniük, de akkor is, ha az allergénnek számító alapanyagok csak ízesítésre szolgálnak, vagy a gyártás során szennyeződhettek az adott allergénnel (például olyan üzembenkészültek, ahol többféle terméket gyártanak párhuzamosan).
Más fajta keksz javasolt a reggeli, tízórai, uzsonna kiegészítésére, és más, ha mondjuk desszertnek szánjuk, vagy desszertet készítünk belőle. A kifejezetten inkább desszert jellegű, krémmel, dzsemmel töltött és/vagy csokoládéval bevont kekszekkel ugyanis csínyján kell bánni a jelentős cukor-, zsírtartalmuk miatt.
Tudták, hogy a szinte hungarikumnak számító, kakaós krémmel töltött kekszünk egy darabja (ami két kekszet jelent és a köztük levő krémet) 100 kcal? Nos, ebből azért könnyen lecsúszhat 4-5 is, ami már egy kisebb ebéd energiatartalmával egyenértékű. Gondoljuk át, hogy szükségünk van-e ennyi plusz energiára, vagy inkább tartjuk a mértéket!
Cikkünk szerzője Schmidt Judit dietetikus.