Tizenhat pincével ünnepelhetjük a somlói Juhfarkat

A Juhfarkünnepet úgy kell elképzelni, mint a fajta reprezentatív, legnagyobb szabású bemutatóját. A nagy sétálókóstolón a Somló meghatározó pincéi mutatják be a közönségnek legjobb Juhfark tételeiket. A Juhfark és a Somló tökéletes párt alkotnak, az itteni vulkanikus terroir az ebből a fajtából készült borban mutatkozik meg legszebben. Ezért döntöttek úgy a Somló bortermelői, hogy minden évben megrendezik a Juhfark Ünnepét – olvasható a rendezvény honlapján, ahol a részletes programot is megtaláljuk.

Forrás: Eg / Juhfark Ünnep 2019

Az idei kóstolón 16 pince, 25 borát próbálhatja ki a közönség, a friss gyümölcsöstől, a testes, érlelt tételekig a legváltozatosabb stílusban. A tételek között találunk majd 2015-16-17-es borokat és 2018-as tartálymintákat is. A kóstolót három különböző témájú mesterkurzus, pincetúra és dűlőtúra egészíti ki. Az idei kóstoló újdonsága, hogy a somlóiak mellett egy vendégborászat, a szentantalfai Dobosi Pincészet is bemutatkozik.

Akik nem a környéken laknak, azoknak idén is lesz buszjárat Budapestről, és ingyenes transzferszolgáltatás a környék szálláshelyeiről, hogy mindenki maximálisan ki tudja élvezni a rendezvényt.

Forrás: Juhfark Ünnep 2019
A Somlói Juhfark Ünnepen résztvevő pincék:

Barcza Pincészet

Bogdán Birtok

Csordás-Fodor Borház

Fekete Pince

Hegedűs-Szabó Pincészet

Inhauser Pincészet

Kolonics Pincészet

Kőfejtő Pince

Kreinbacher Birtok

Somlói Apátsági Pince

Somlói Vándor

St. Margit Pincészet

Szalai Pince

Tomcsányi Családi Birtok

Tornai Pincészet

Vendég: Dobosi Pincészet, Szentantalfa

Szóljon hozzá
0 hozzászólás
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek