Megújult belsővel és ízekkel nyitott meg a Margitsziget ismert étterme

    A Margitszigeti Thermal szálloda elmúlt 3 éve a felújításokról szólt. Először a vendégszobák és folyosók kaptak új arculatot, majd a közös terek – lobby és konferenciatermek, Spa recepció – kerültek sorra. A felújítások 3. ütemének záróakkordja pedig a Platán Étterem újjászületése volt. 

    Forrás: Danubius Hotels

    A sajtóközlemény szerint a 270 vendég befogadására alkalmas étterem új dizájnja a funkcionális tervezésből indult ki: a belső tér kialakítását meghatározta a korábbi kialakítás, valamint a működésbeli lehetőségek. Az étterem két fala üveg, ami impozáns hátteret ad, ugyanakkor visszaveri a hangot. Ezért a mennyezet hangelnyelő és akusztikus, a vastag, puha szőnyegborítás pedig fokozza ezt a hatást. Míg az étterem berendezésénél az ergonómikus szempontok domináltak, vagyis a kényelem és a funkcióknak való megfelelés, addig a stílusban a legfrissebb, előremutató trendek érvényesültek.

    Ahogyan a ruhadivatra, a belsőépítészetre is körforgás jellemző, egyes korszakokat meghatározó trendek vissza-visszatérnek, így a Platán Étterem berendezésében is felbukkan az 50-es, 60-as évek dizájnkultúrájának hatása, például a kerek tükrök vagy a gömblámpák visszatérésével.

    Forrás: Danubius Hotels

    A dizájn mellett a konyhára, a gyógyszálloda egészségtudatos szemléletére is nagy hangsúlyt fekettek, így a korábbi kialakítástól eltérően a Platán Étteremben látványkonyhát is kialakítottak. Az étteremben pedig korszerű, hozzáadott cukor nélküli és csökkentett zsiradék tartalmú alapanyagokkal készülő ételekből is válogathatnak a vendégek.

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!