PH-Értéket és REDy-t is kóstolhatnak ezen a bemutatón

 A BalatonBor legújabb évjáratát immár hagyományosan, minden év tavaszán mutatják be. A sétálókóstoló időpontja idén május 21-re esett. Ekkor kóstolhatják majd meg a 2018-as szüret eredményeként palackba került olaszrizlingeket. Az eseményhez, amit a budapesti Societé Bistróban rendeznek, másodjára csatlakozik majd Villány közösségi bormárkája, a REDy, illetve az új díszvendég is, a pannonhalmi PH-Érték Egyesületet - olvasható a sajtóközleményben.

Forrás: BalatonBor / Facebook.com

A sétálókóstoló ideje alatt, ami 17 órakor kezdődik a nagyközönség számára, a borokat készítő borászok mutatják be a BalatonBor legfrissebb évjáratát. Ezekhez csatlakozik a friss évjáratú REDy, ami szintén egy közösségi összefogáson alapuló régiós bormárka Villányból, illetve a Pannonhalmi borvidék összefogásának eredményeként született PH-Érték, ami pedig egy rajnai rizling alapú házasítás.

A közösségi bormárkák mellett a rendezvényen kóstolhatók lesznek a régiós borpiramis következő szintjén álló HegyBorok is, melyekről részletesebben is írtunk itt az oldalon.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek