Már május közepétől könnyebben juthatunk el vonattal a Balatonhoz

Az utasigényekhez igazodva a MÁV-VOLÁN-csoport idén is „megnyújtja" a balatoni szezont: már a pünkösdi időszakot megelőzően bevezetik az előszezoni menetrendet, amivel a utasok jóval többen, több időpontban és kényelmesebben juthatnak el a tóhoz, mint a szezonon kívüli időszakokban. Nemcsak sűrűbb eljutást biztosítanak a tó partjához, hanem növelik a kerékpárszállítási kapacitásokat is.

Sokan már alig várják, hogy vonatra pattanjanak a Balaton irányábaForrás: MÁV

Idén tehát már május 13-tól az iskolai szünidőt egy hónappal megelőzően egészen június 21-ig ismét előszezoni menetrenddel várják az utazókat: a part menti nagyobb települések az alapütemű, átlagosan óránként járó vonatok mellett további járatokkal is elérhetővé válnak. A szezonon kívüli – úgynevezett téli – menetrendhez képest több IC-kocsi és motorvonat áll forgalomba, ezáltal a kora tavaszi időszakhoz képest több férőhely áll az utasok rendelkezésére.

A főváros és a déli partszakasz közötti vonatok

Budapest és a Balaton déli partja között a következő, sűrűn közlekedő vonatokkal lehet utazni: a Balaton és Tópart InterCityvel, valamint a Déli->Parti InterRégióval.

Az előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli->Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között.

A déli parton közlekedő Balaton InterCitykben 1. osztályú kocsi, továbbá az előszezon egy részében, május 25-től étkezőkocsik is fognak közlekedni.

Hétvégi és ünnepnapokon az előszezonban is közlekedik a legkorszerűbb, légkondicionált KISS emeletes motorvonat Szob és Fonyód között Jégmadár expresszvonat néven, közvetlen kapcsolatot biztosítva a Dunakanyar térségéből.

Emeletes KISS motorvonatok is járnak a Balaton partjánForrás: MÁV / Facebook

Idén a már eddig megszokottak szerint az előszezontól elindulnak péntek és szombat éjszaka a Bagolyvonatok a déli parton – Keszthely és a Déli pályaudvar között.

Az elmúlt években végrehajtott fejlesztések teszik lehetővé, hogy a magyar tengerhez utazók közül minél többen a versenyképes és környezetbarát vasúti és buszos utazást válasszák, olvasható a MÁV-Start Zrt. sajtóközleményében. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek