Egy hét múlva rajtol el Siófokról a Tour de Hongrie legizgalmasabb befutó szakasza

2024. május 12-én vasárnap színes kísérőprogramokkal, közös szurkolással készül Siófok a rajtesemény délelőttjén, ahol igazi világsztárokkal is találkozhattok.

Pillanatkép a 2022-es Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny 192 kilométeres Karcag - Hajdúszoboszló szakaszán Tiszaigar közelében - illusztrációForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A 45. magyar körverseny május 8-án a Karcag és Hajdúszoboszló közötti 170 kilométeres sík
szakasszal indul, majd Tokaj-Kazincbarcika (162 km) etap következik. Az összetettről
várhatóan döntő két szakasz közül az egyik a harmadik lesz, ekkor Kazincbarcikáról
Kékestetőre tekernek fel a bringások (183 km), majd a Budapest és Etyek közötti 166
kilométeres táv vár a mezőnyre.

A 854 kilométer össztávú Tour de Hongrie zárószakaszán Siófokról Pécsre 173 kilométertteljesítenek a kerékpárososok. A viadal 2015-ös újraindulás óta most lesz a legnagyobb azösszesített szintemelkedés, 7871 méter.

Siófok városa nagy örömmel látja ismét vendégül a nemzetközi kerékpáros mezőnyt,
meglepetés programokkal színesítik a rajt előtti délelőttöt.

Siófok ikonikus Fő teréről, a Víztorony lábától indul a mezőny május 12-én vasárnap délben.

A rajt előtt bemutatkoznak a csapatok, igazi világsztárok is érkeznek a mezőnyben. A legjobb versenyzők idén is Magyarországon készülnek fel a világ leghíresebb kerékpárversenyére, a Tour de France-ra.

A mezőnyben olyan világsztárokkal találkozhatunk, mint a 34-szeres Tour de Franceszakaszgyőztes Mark Cavendish, vagy a háromszoros világbajnok Peter Sagan. De nemhiányozhatnak a magyar versenyzők sem.

A 2024-es Tour de Hongrie mezőnyében 8 WorldTeam, 8 ProTeam, 3 Continental Team és a magyar válogatott kapott helyet. A rajt előtti órákat az Airforce Tánciskola látványos bemutatója, Furák Krisztián többszörös BMX magyar bajnok mutatványai és a siófoki Balaton Táncegyüttes műsora teszik még izgalmasabbá, látványosabbá a nyár fővárosában.

Az ünnepélyes rajtceremónián dr. Lengyel Róbert polgármester vágja át a start szalagot,
majd a mezőny lassú rajttal felvezetés mellett szeli át Siófokot, egészen Kiliti végéig
testközelből követhetjük a mezőnyt. A szervezők és Siófok városa is vár minden sportrajongót,
érdeklődőt a siófoki útvonal mentén a Fő tértől a Beszédes Sióhídon át a 65-ös út városi és
Kilti szakaszán, tudtuk meg Siófok Város Önkörmányzatának sajtóközleményéből.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek