8 bomba jó hely, amiért télen-nyáron érdemes a Balatonig menni - 1. rész

Ahogy már hírt adtunk róla, a Balatonnál olyan új fesztivál indul útjára idén tavasszal, Taste Balaton néven, amelynek az országban sincs egyelőre párja. A szervezők az esemény beharangozására kétnapos sajtóutat szerveztek. Nyolc éttermet lejárva, végigkóstolva kiderült, hogy a Balatonnál felül vannak reprezentálva a csúcsszínvonalú, Michelin-ajánlású helyek, ahol szinte mindenkinek megvan a maga vaja... 

A Taste Balatonhoz hasonló eseményt nálunk még nem, csak az országhatáron túl, az osztrák Dunakanyarban, a wachaui kultúrtájon szerveznek. Az idén márciusban debütáló fesztivál egy egész régióra terjed ki és célkitűzése, hogy a helyi, minőségi gasztronómia és borok bemutatkozása mellett a kultúrát is hangsúlyos szerephez juttassa. Elsőre olyan, egész évben nyitva tartó Balaton környéki éttermek jelentkezését várták a szervezők, amelyek vállalták, hogy a rendezvény mind a 10 napján (március 8. és 17. között) nyitva tartanak. 26 étterem csatlakozott idén és még számos borászat, kulturális intézmény. A résztvevő szolgáltatók a finomságokon kívül olyan izgalmas programokkal készülnek mint az irodalmi estek, koncertvacsorák, divatbemutatók, vacsoraszínház, vagy az autósmozi.

Az esemény beharangozására szervezett sajtóút első helyszíne, a nevéhez hűen vegán étterem, a Veganeeta Home volt, amely tavaly már a hatodik évét taposta Balatonalmádi központjában, de mivel kinőtték a helyet, építettek egy méretes villát a település szélén a főút mellett, amelyet tavaly nyáron nyitottak, és ahol végre elférnek a vendégeik. A ház asszonya, dr. Árvai Anita nemcsak az ételeket álmodta meg, hanem a belső terek dekorációját is: a kék-fehér és homok színekkel dolgozó, tenger tematikájú New England stílus a Balatonnál sem tájidegen.

Forrás: Veganeeta/Facebook

A jogászból lett séf ma már a vegán konyha egyik trendszettere hazánkban. Azóta sikerrel legyőzött daganatos betegsége terelte az életmódváltás és az állati termékeket mellőző étkezés felé. Egész évben nyitva tartó, kizárólag növényi alapanyagokat felhasználó étterme és specialty kávézója hétvégenként szezonon kívül is dübörög, de hogy a többi nap se legyen üresjárat, rengeteg programot szerveznek, többek között főzőkurzusokat. A Taste Balatonra is ilyen főzőkurzussal és egy nőnapi beszélgetős brunch-csal készülnek.

dr. Árvai Anita, a Veganeeta megálmodója(Fotó: Kiss Bálint)

És hogy mi az, amiért érdemes őket bármikor felkeresni? Pékáruik olyan népszerűek, hogy hetente szállítanak belőlük Budapestre. Ottjártunkkor sokaknak a csicseriborsó lepény ízlett nagyon, amelynek sörélesztő pehely dúsítja a tésztáját, a fekete só pedig a tojás ízét kölcsönzi. A húsimádóknak önvizsgálatot kell tartaniuk, ha rájönnek, hogy életük legtökéletesebb házi kolbászát egy vegán étteremben találták meg, amely pont olyan ízletes, fűszeres és ropogós, mintha húsból lenne, pedig szejtánból, azaz búzasikérből készül. A vegán cheddar még a ház nagy és viszonylag új dobása: ennek krumpli és répa adja az alapját, amely miután megfőtt, pürésítették és kihűlt, vágható állagúra szilárdul.

(Fotó: Kiss Bálint)

A következő helyszínre Csopakra igyekezve elektromos bringákra cseréltük kisbuszunkat. A rendezvény fő támogatói a BalatonBike365 projekt és a Balaton Bike Tour (BBT) lesznek, utóbbi felső kategóriás elektromos modelljeit próbálhattuk ki a tóra csodás panorámát nyújtó régi római úton. A Balaton környékén már 4 helyen: Balatonfüreden, Balatonföldváron, Keszthelyen és Kapolcson kölcsönöz a BBT e-bike-okat, de igény esetén házhoz is viszik a bringákat. A Taste Balaton ideje alatt még Badacsonyban és Szentantalfán is felvehetőek lesznek az előre lefoglalt kerékpárok. Nagy előnyük, hogy, az év minden napján környezetbarát módon fedezhető fel velük a tó és környéke.

A Taste Balaton sajtóút résztvevőiForrás: SZABO MIKLOS/Szabo Miklos

Az elektromos rásegítésnek köszönhetően még a Balaton-felvidék dombjait is gyerekjáték megmászni velük, márpedig rengeteg klassz hely a parttól távolabb eső tájon bújik meg. A BB365 digitális és papír alapú térképekkel segíti az egyénileg túrázókat, a BBT-vel pedig szervezetten, vezetett bringatúrákon is fel lehet kutatni a tó vidékének rejtett kincseit. Az applikáció pedig az 1000 kilométernyi kijelölt és kitáblázott balatoni kerékpáros útvonalon és a 70 különböző nehézségű tematikus túrán túl több ezer ingyenesen látogatható attrakciót is ajánl, és segíti a navigációt a terepen.

taste balatonForrás: SZABO MIKLOS/Szabo Miklos

Almádiból Csopakra átjutva nehéz szívvel adtuk vissza bringáinkat, de már várt bennünket Karácsony Bence, aki one man show-ként egymaga üzemelteti a budapesti Michelin-ajánlott étterem, a Laurel kistesóját, a Resti by Laurelt. A formás kis csopaki vasútállomás egykori utasellátójában, a pandémia teremtette helyzetben előremenekülésként alakították ki a vidéki lábat.

Forrás: Resti by Laurel/Facebook

Az otthonos hangulatú miniétteremben Bence, aki cukrászból hirtelen avanzsált szakáccsá, eleinte street food-os ételeket készített. A balatoni szezonzárással azonban rendszerint döcögni kezdett a bolt, mígnem 2022-ben csinált a Resti egy nagy hátraarcot. Azóta nem szolgálnak ki beeső vendégeket, csak foglalásra dolgoznak, azt sem akárhogy. A fine dining szcénában megszokott degusztációs menüre váltottak. Van egy-egy hatfogásos programjuk délben és este, amelyekre 10-10 ember fér be. Ételeik mindig szezonálisak, örökös tag azonban a menüsoron a budapesti Laurelből már jól ismert előétel, a bodag, a cigányság lapos kenyere, amit Bence télen-nyáron a szabadtéri faszenes grillen süt ínycsiklandóan ropogósra.

Karácsony Bence beavatást ad a bodagkészítés rejtelmeibe(Fotó: Kiss Bálint)

A fiatal séftehetség nem tudott annyit sütni belőle, amennyit több, mint 20 fős csapatunk fel ne vett volna. A bodaghoz mártogatósok is jártak a Restiben. Sokan nem tudták eldönteni, hogy a humusz-padlizsán-tepertő- és gombakrém négyesből melyikre esküdjenek, de aztán megérkezett a ház vaja, amely bükkfafüstben pácolódva nyeri el egészen elképesztően összetett és markáns ízét, és a legtöbben ehhez igazoltak át. Ma már tételmondat lehetne a michelines éttermek körében, hogy mutasd a vajad, és megmondom, ki vagy. Hiszen a legnívósabb vendéglátóhelyek az olyan alapélelmiszereket is mint a kenyér és a vaj, ételkölteményekké tudják varázsolni, akárcsak a Resti.

A restiben a kovászos kenyér és a füstölt vaj mellé a ház saját pezsgője járForrás: Resti by Laurel/Facebook

Hatfogásos menüjük egy meglepetésfogással kiegészülve a Taste Balaton ideje alatt is elérhető lesz, amelyet a fesztivál ideje alatt Bence mellett olyan vendégek készítenek majd el, mint Mautner Zsófi, séf, vagy Fiala Borcsa, író-újságíró. Várhatóan szerepel tavasszal is a menün híres kakaslevesük, amely egy olyan ramen, amelynek az alapleve még 2019-ben készült, és folyamatos frissítéssel mára egészen mély és intenzív ízt nyert el.

A híres 2019-es őslevesForrás: Resti by Laurel/Facebook

Hamarosan mérföldkőhöz érkezhet a Resti: a MÁV-épületből kiköltözik a vasúti váróterem és a Tourinform Iroda és a felszabaduló helyen előkészítő konyhával bővül az étterem. Így az alapanyagokat már nem a pesti anyaétteremből kell szállítani, ami környezeti szempontból sokkal fenntarthatóbbá teszi majd a helyet.

A márciusi Taste Balaton fesztivál résztvevőinek bemutatása többek között a balatonszemesi Kistücsökkel folytatódik majd cikkünk következő részében. Addig is érdemes már lefoglalni a szolgáltatók kulturális-gasztronómiai programjait, mert hamar betelhet a táncrendjük.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek