Különleges fotó: Megjelent a fonyódi templom a balatoni égbolton

Bejárta a közösségi oldalakat Kővári Zsolt misztikus fotója, amit Fonyódon fényképezett. Egyszer csak megjelent előtte egy égi látvány, a fonyódi templom haranglábát megjelenítő felhő. Zsolt saját bevallása szerint munka után leginkább viharfotózással szeret foglalkozni. Legfőbb témája a Balaton. 

Forrás: Kővári Zsolt – hivatalos/likeBalaton.hu

Az amatőr fotós évek óta vadássza a viharos Balaton legszebb pillanatait, de ilyen látványra még ő sem számított. „Őrült" viharfotós vagyok, és ezen a napon délután sóvárogva figyeltem, ahogy a többiek gyönyörű képeket posztolnak a közösségi oldalakon, nekem dolgoznom kellett" – mesélte a likeBalaton.hu-nak Kővári Zsolt.

"Csak a meló után, este tudtam kiülni a fonyódi strandra, hogy lekapjak egy-két villámot. Aztán egyszer csak megláttam, ahogy a tök fekete égbolton egy peremfelhő közelít felém. Olyan sebességgel jött a Balaton fölött, hogy azt se tudtam, mit állítsak a gépemen" – idézte fel a fotós. Mint mondta, a templom díszkivilágítását szolgáló reflektorok alulról úgy világították meg a Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébánia különálló haranglábát, hogy annak körvonala kirajzolódott a fekete peremfelhőn.

"Tagja vagyok egy légköroptikai csoportoknak is, akik mindenféle égi jelenséget fotóznak, de még ők se láttak hasonlót" – tette hozzá.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek