Balatonon is nyílnak a jégpályák

Meghízott a jég! Holnap nyit a füredi jégpálya – írta vasárnapi Facebook-posztjában a Balatonfüred Honlapja, ami tehát azt jelenti, hogy hétfőtől már érdemes korcsolyával az oldalunkon flangálni a Zákonyi-parkban. Itt található ugyanis az a 900 négyzetméteres műjégpálya, ahol idén is változatlan árakon lehet majd korcsolyázni.

Forrás: Balatonfüred Honlapja / Facebook

A tíz centiméter vastag jégrétegű, kivilágított jégpályán idén is lesz zene, működik majd büfé, és lehet majd korcsolyát is kölcsönözni. A műjégpálya minden nap 9 és este 8 óra között tart nyitva. A belépőért felnőtteknek 1000 forintot kell fizetni, a diákok 700 forintért válthatnak jegyet, és amíg a füredi lakosok 50 százalékos kedvezménnyel használhatják a pályát, a 14 éven aluli helyi gyerekek ezúttal is ingyenesen csúszkálhatnak – olvasható a település weboldalán.

Forrás: Balatonfüred.hu

Ha az időjárás is engedi, a tervek szerint egészen február végéig üzemeltetik majd a műjégpályát.  Annak érdekében pedig, hogy mindig megfelelő minőségű jég várja a korcsolyázókat, naponta karbantartják a felületet. Ezért az alábbi időszakokban lehet majd korcsolyázni: délelőtt 9 óra és 11.45 között, délután 13 óra és 15.45 között, a kivilágított esti pályán pedig 17 és 20 óra között lehet majd karcolni a jeget.

Mindeközben Balatonakarattyán már szombat óta működik az az ingyenesen használható 12x24 méteres jégpálya, amit Ördög Nóra műsorvezető és Nánási Pál fotóművész alakíttatott ki a kisboltjuk mellett. A korcsolya nélkül érkezők helyben kölcsönözhetnek lábukra koricipőt, és az üzlet nyitvatartási idejében használhatják a pályát. A pár idén is meghirdette cipősdoboz-akcióját, így aki teheti, karácsonyi ajándékot is vihet magával, amelyet rászoruló családoknak gyűjtenek a helyszínen.  

De szintén ingyenesen látogatható Almádiban a december 19-én nyíló, 30 x 18 méteres jégpálya, amelyet a Wesselényi strand bejárata előtt, az óriáskerék helyén alakítanak majd ki, és egészen február közepéig lehet majd használni – olvasható Balatonalmádi Város Facebook-oldalán.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek