A mai naptól már utóidényi menetrend szerint közlekednek a balatoni hajók és kompok

Hétfőtől, vagyis augusztus 30-tól utóidényi menetrend szerint közlekednek a személyhajók és a kompok a Balatonon - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján. A kompok augusztus 30-tól szeptember 12-ig Szántód felől 6.40 és 21.20 között, Tihany felől 7.00 és 21.40 között, 40 percenként járnak.

A Balaton-part TihanynálForrás: Lohen11/commons.wikimedia.org

A menetrendi hajójáratok szeptember 26-ig már csak hétvégenként, öt útvonalon közlekednek. Sétahajók 10 kikötőből indulnak, Siófokról, Balatonfüredről és Keszthelyről minden nap, a többi kikötőből hétvégenként.

Balatonfüredről például 1 órás sétahajózásra indulhatunk a 108 éves Jókai nosztalgiahajó fedélzetén augusztus 31-ig 10:30, 11:45, 13:30, 15:30 és 17 órakkor. Az út során a füredi kikötőből indulunk, és a Tihanyi-félsziget megkerülésével érünk vissza. A felnőtt jegy ára 2200 forint, a gyermekjegy pedig 1100 forintba kerül.

A Tihanyi Visszhang túra szintén ebből a kikötőből indul, és egy két órás sétahajózást kínál a vendégeknek, bemutatva a kora őszi Balaton és a Tihanyi félsziget szépségeit. A járatok szeptember 1-jén, szerdán és szeptember 3-án, pénteken indulnak 10:30kor - írták a Vanyolai Hajózás oldalán.

Alsóörsről pedig kedden és csütörtökön indulhatunk naplemente nézős hajótúrára, ahol a jegy mellé még egy pohár pezsgő is ját. Az egy órás út 19:30-kor indul, a jegy ára pedig 2500 forint. 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek