Augusztus elején nyílik a fesztivál, amely betölti az egész Káli-medencét

Augusztus 4. és 8. között ismét hatalmas bulira számíthatnak a Káli-medencébe látogatók, akiket több mint kétszáz ingyenes programmal várnak a Kőfesztre. A fesztivál három éve indult Kővágóörsről, tavaly már hét település vett részt benne, idén azonban tíz helyszínen: Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Balatonrendesen és Monoszlón tartják meg a különböző programokat.

Az ötnapos fesztivál középpontjában a népművészet és a néphagyományok állnak. Augusztus 5-én, csütörtökön az idén 750 éves Győrt ünneplik, pénteken és szombaton a kővágóörsi sportpályán a Veszprém megyei Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Pannon Forgataga várja a fesztiválra érkezőket, ahol a térség gasztronómiai és népi hagyományait bemutató programokat rendeznek folklórműsorral egybekötve.

Az idei évtől a Hagyományok Háza is együttműködő partnerként jelenik meg a fesztiválon, a köveskáli FolkUdvarban koncerteket, táncházakat és még számos más programot rendeznek. A Magyar Ízek Utcája pedig idén már Mindszentkállára is leköltözik, ahol augusztus 6. és 8. között a helyi vendéglátókhoz csatlakoznak be, ésegy süteménysütő versenyt is hirdetnek a térség településeinek csapatai között.

De idén is érkezik a Kőfesztre önálló estjével Lázár Csaba és koncertjével Pély Barna, házigazda zenekarként pedig az Erdőfű, illetve a Fanyűvő játszóház lép fel. A komolyzenét kedvelőket a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje várja az első napon a kékkúti templom kertjében, a Szent Efrém Férfikar pedig több településen is fellép.

Forrás: KULCSIPHOTO/Kulcsár István / Kőfeszt / Facebook

A nagykoncerteken Pál István Szalonnát és Bandáját, a Fonó Zenekart, Ferenczi Györgyöt és a Pesti Rackákat, a Firkint, a Bulldózert valamint Nagy Ferót is hallhatja a közönség. Kővágóörsön Kása Béla Erdélyi zenészek című fotókiállítása a táncház-mozgalom kiemelkedő alakjait mutatja be, Nagy Gábor Rokonok című tárlata pedig a dél-alföldi tanyavilág pásztorait állítja a középpontba – olvasható a fesztivál Facebook-oldalán, amelynek minden programja ingyenes.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek