Megnyitott Európa legnagyobb beltéri Betleheme Vörsön

Európa legnagyobb beltéri betlehemét több mint 60 négyzetméteren csodálhatják meg a látogatók egészen január 22-ig, minden nap 10 és 16 óra között a Szent Márton Püspök Templomban, Vörsön – olvasható a község oldalán.

Részlet Európa legnagyobb beltéri betlehemébőlForrás: Vorsbetlehem.hu/Mihály Szilvia

Az óriás betlehemet 1948 óta advent első vasárnapjára a templomban építik fel természetes anyagokból, gipszből, mohából, zuzmókból, élethű figurákból. 2018-ban 3 köbméternyi tuja, 20 darab fenyőfa, és négy köbméternyi faanyag eredménye hetvenedik alkalommal volt látható. A Betlehem felépülése ma már 8-10 napon keresztül zajlik, amely kizárólag a falubeliek kitartó és jól megszervezett csapatmunkája. Minden évben teljesen más elrendezéssel, folyamatos újításokkal várja több tízezres hazai és külföldről többnyire német, francia vagy éppen amerikai látogatóit.

A Vörsi Adventi Vásár a korábbi évektől eltérően – a jelenlegi gazdasági helyzetre való tekintettel – az adventi hétvégéken, karácsonykor és a két ünnep között lesz nyitva. A vásár 50 méterre a templomban található beltéri betlehemtől található, változatos ételekkel, italokkal és ajándékokkal.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek