Szombaton megnyitja kapuit az adventi vásár Szentendrén

Ünnepi gasztrokínálat, kézműves termékek és kulturális programok várják a látogatókat november 26-tól Szentendre fő utcáján az adventi vásáron – adta hírül a Magyar Nemzet. 

Az egy hónapig nyitva tartó vásáron a november 27-i Fő téri ünnepi gyertyagyújtást követően a Magyar Honvédség Szentendrei Helyőrségének Katonazenekara, majd a következő adventi vasárnapokon Szvorák Katalin népdalénekes, a Musica Beáta Kórus és a Monarchia Zenekar is fellép.

Ünnepi forgatag veszi kezdetét szombaton SzentendrénForrás: Shutterstock/Mehdi33300

A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterme ad otthont a Szentendrei Teátrum előadásainak, köztük Fischl Mónika karácsonyi koncertjének december 17-én, ahová számos meglepetésművész is érkezik. Szintén a Teátrum szervezésében várják december 10-én ingyenes zenés műsorral a vendégeket a Fő téren, ahol a Fórum Színház vezetője, Németh Kristóf összefogásával Tímár Sára népdalénekes, valamint Beleznay Endre és Kiss Anna Laura színész karácsonyi produkciói láthatók.

A Duna-parti Barlang szinte mindennap koncertekkel és programokkal várja a közönséget decemberben, hogy végül 2022 utolsó napján utcabállal zárják az évet, december 4-én pedig Térzene koncert is lesz a moziban, ahol a gyerekek ajándékot kapnak.

Az érdeklődők a Tourinform Iroda és a Kulturális Központ ingyenes városi sétáihoz is csatlakozhatnak, például a Pro Urbe-díjas várostörténész, Benkovits György vezette óévbúcsúztatóhoz december 31-én, melynek végén a résztvevők Falusi Mariann és Schwartz Dávid Fő téri koncertjét is meghallgathatják. A jótékonysági programok közül kiemelkedik a Szentendrei Katolikus Karitász által szervezett december 3-i Mikulás-futás, amelynek célja a rászorulók segítése. Az eseményen az Árvácska állatmenhely lakóit is lehet támogatni. A részletes programsorozat ide kattintva érhető el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek