Így zajlik majd a Vatikánban a karácsony

Tavalyhoz hasonlóan idén is korlátozások mellett tartják meg a karácsonyi liturgiákat a Vatikánban a koronavírus járvány miatt - jelentette be Matteo Bruni vatikáni szóvívő.

A Vatikán idei karácsonyfájaForrás: AFP/Vincenzo Pinto

Bruni az MTI forrása szerint elmondta, immáron második éve, hogy korlátozott lesz azoknak a hívőknek a száma, akik részt vesznek a Ferenc-pápa által a Szent Péter-bazilikában celebrált liturgiákon, viszont a legtöbb szertartást élőben közvetítik majd a közösségi média platformjain. A megszokottól eltérően, a Ferenc-Pápa által celebrált éjféli mise szenteste 19:30-kor kezdődik.

A Szent Péter-bazilika karácsonykor - illusztrációForrás: Essevu/Shutterstock

Bár ez a hír még megerősítésre vár, de karácsony első napján délben a katolikus egyházfő ismét a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondja el hagyományos Urbi et Orbi(A városnak és a világnak) áldását. A Vatikán egyelőre csak védettségi igazolvánnyal látogatható, azonban a karácsonyi időszakra és az általános audenciák idejére felfüggesztik ezt a szigorítást. 

És a Betlehem, melyet idén a perui művészet ihletettForrás: AFP/Vincenzo Pinto

A karácsonyfa és az életnagyságú betlehemi jászól fényeit december 10-én kapcsolták fel a Szent Péter-téren, és ezzel megkezdődött az ünnepi időszak a Vatikánban. Az idei karácsonyfa 113 éves, 28 méter magas, és 8 tonnát nyom. A lucfenyő a trentói érsekségben található Andalóból, a betlehemi jászól Dél-Amerikából érkezett. 

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek