A Vatikán idei betleheme kiverte a biztosítékot a nézőknél

Az olaszok úgy tűnik, szeretik a formabontó betlehemeket. Nemrégiben adtunk hírt a nápolyi pizzabetlehemről és a világ legnagyobb fénybetleheméről, mely szintén itt található, most pedig egy meglehetősen megosztó alkotásról számolunk be. Az űrkutatás előtt tisztelgő vatikáni alkotás ugyanis alaposan felborzolta a kedélyeket. A futurisztikus kerámiaszobor magában foglal egy űrhajóst, és látható benne egy többek szerint Darth Vaderre emlékeztető karakter is - derül ki a reuters.com híréből.

Az alkotás a közösségi médiában nem aratott osztatlan sikert, volt, aki felkavarónak és nyugtalanítónak nevezte, mások inkább elkeseredésüknek adtak hangot afelett, hogy nincsenek szavak ehhez a szörnyű műhöz, amely a Zog bolygóról kell, hogy származzon. Volt, aki inkább a kivitelezéssel volt elégedetlen, mondván, hogy Mária, József, a három király és a pásztorok kockaalakú sakkfiguráknak tűnnek, az állatok is túl szögletesek.

A Vatikánban minden évben rendhagyó betlehemet állítanak, amelyet valamely város vagy művész adományoz az államnak. Korábban helyett kapott törött hajó, amely a menekültek sorsát ábrázolta, és volt börtönlátogatási jelenet is, a jótékonyságot jelképezve. A tavalyi betlehem 720 tonna tengerparti homokból állt.

Az idei modernista, életnagyságúnál nagyobb művet, amelyet korábban már máshol is kiállítottak, a kerámiáiról híres Castelli város diákjai és tanárai készítettek 1965 és 1975 között, a Holdraszállás alkalmából.

A közösségi médiában mémek is születtek a betlehemhez, az egyiken egy alak vatikáni zászlót tűz le a Holdon, egy másikon Darth Vader kér útbaigazítást a Szent Péter téren. Rajongói is akadtak ugyanakkor a szobornak, a minnesotai Lino Rulli, aki katolikus rádióműsort vezett, így nyilatkozott róla: „Nem tudom, mit szeretek jobban, az űrhajóst vagy a Star Wars-karaktert. Szeretnék egy kicsinyített mást otthonra.

 A leadkép forrása: Alfredo Ragazzoni/shutterstock.com

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek