Aranyban pompázva közlekedik a miskolci mézeskalács villamos

Az idei már a tizedik adventi időszak, hogy útjára indítják Miskolcon az ünnepi díszbe öltöztetett adventi villamost, amely 2017 óta minden évben megnyeri azt a versenyt, amelyen Európa legszebb adventi villamosát keresik. És hogy ez a sikerszéria folytatódjon, arra minden esélye megvan a településnek, hiszen a jármű idén megújult dekorációval közlekedik január első hetéig. 

Idén 10. alkalommal indul útjára az ünnepi díszbe öltöztetett adventi villamos MiskolconForrás: BALAZS JUHASZ/Balazs Juhasz

A kívülről már jól ismert mézeskalács házikó ugyanis a jubileum alkalmából arany díszítést kapott belülről, így idén már ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat a Szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike.

Kattintson bármely képre, galéria nyílik belőle!Forrás: Juhász Balázs

A mesevillamos idén advent első vasárnapján indult útjára, és egészen január 6-ig lehet majd rajta utazni. A villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik, illetve orrot és szájat eltakaró maszkot visel. A maszk használat alól kivételt képeznek a hatodik életévét be nem töltött kiskorú, valamint értelmi vagy pszichoszociális fogyatékossággal, illetve autizmus spektrumzavarral élő személyek – olvasható a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. weboldalán.

Forrás: Juhász Balázs

Az üzemeltetők arra kérik az utasokat, hogy egymás védelme és a fertőzésveszély minimalizálása érdekében ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is. Annak érdekében, hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi villamost, azt javasolják, hogy a teljes szakasz helyett csak annyi ideig utazzanak rajta, amennyi idő elegendő a kényelmes megtekintéséhez és a felvételek készítéséhez.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek