A leköszönő first lady idén karácsonykor végre nem ijesztgeti az amerikai népet

A leköszönő first lady az idei karácsonyi díszítésben a "gyönyörű Amerika" témát mutatta be a Fehér Házban, szakítva az előző évek hagyományaival, amelyek között vérvörös fák vagy éppen csupasz ágak szerepeltek – írja a The Guardian.

Meglepően ízlésesre sikeredett az idei karácsonyi díszítés a Fehér HázbanForrás: vasilis asvestas/Shutterstock

Melania Trump ebben az évben szakított a hagyományokkal a Fehér Ház karácsonyi dekorációját illetően, és a vérvörös lombok helyett meglehetősen klasszikus, zöld fákat választott vörös és arany díszekkel. „Az idei téma a gyönyörű Amerika lett, amelyet az amerikaiak közös értékelése ihletett hagyományainkról, értékeinkről és történelmünkről" – mondta. A New York Times kijelentette, hogy ez az díszítés „feltűnően normális" lett. Erről itt most meg is bizonyosodhatnak.

2017-ben ugyanis a keleti szárnyat alulról megvilágított, kísérteties, fehér ágak szegélyezték. A rosszul festő dekoráció arra inspirálta az internetezőket, hogy photoshopokkal bombázzák szét a karácsonyi díszítésről készült képeket. A kopár boltív alatt megjelenítették a Babadook horrorfilm jeleneteit, a Harry Potter filmek dementorait vagy éppen Jack Nicholsont a Ragyogás című filmből. 2018-ban a karácsonyi dekoráció között pedig 40 teljesen vörös fa is megjelent. Az alábbi Tweet-bejegyzésben az áll, hogy az idei karácsonyfa koronavírus-tesztje pozitív lett a vörös "fucking" karácsonyfával szemben. Az első fotón amúgy az idei, Fehér Ház elé felállított fenyőfa érkézésének pillanatait örökítették meg, a másik fotón pedig a két évvel ezelőtti, horrorisztikusan festő vörös színű karácsonyfákat láthatják.

Idén amúgy mintegy 125 önkéntes segédkezett az ország minden tájáról 62 fát, 106 koszorút, 366 méter girlandot, több mint 3200 fényszálat és 17 000 díszt felhasználni a 132 szobás Fehér ház dekorálására a hálaadási hétvégén.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek