Érdekességek Európa idei legszebb karácsonyi vásáráról

A napokban mi is megmutattuk Európa idei legszebb karácsonyi vásárainak toplistáját, amelyből kiderült, hogy a European Best Destinations online portál olvasói értékelése alapján 2018-ban Tallinn nyerte el a legszebb karácsonyi vásár címet Európában, a budapesti Advent Bazilikát megelőzve. Az észt főváros győzelme azért is mérvadó, mert a versenyben több mint kétszázezren voksoltak rá, és most azt is eláruljuk miért imádják ennyien ezt az ünnepi vásárt.

Karácsonyi hangulat TallinnbanForrás: shutterstock / Készítette: dimbar76

Páratlan városkép

Tallinn Észak-Európa legrégebbi fővárosai közé tartozik, ráadásul az óvárosa páratlanul karban tartott. A karácsonyi vásárt is itt rendezik, amely meglepően hosszan, közel két hónapig, november 16-tól január 7-ig tart nyitva, így azoknak is szerencséjük van megtekinteni, akik adott esetben az ünnepek után érkeznek az országba.

Érdekesség a karácsonyfáról

Tallinn idei karácsonyfájára csak szív formájú díszek kerültekForrás: shutterstock / Készítette: Sun_Shine

A Tallinn főterén található vásár különlegessége, hogy a legendák szerint 1441-ben itt állítottak először közösségi karácsonyfát a világon, és a hagyományt azóta is minden évben megőrzik. A fát idén kizárólag szív alakú díszekkel dekorálták több okból is: a szív a szeretet szimbóluma, a karácsony pedig a legbensőségesebb ünnep mind közül. A város szívében felállított bódékat pont ezért úgy helyezték el a téren, hogy a magasból szív alakot formáljanak. Az Európa legjobbjának választott karácsonyi vásárt minden évben több mint félmillióan keresik fel a világ minden tájáról. A helyiekből árad a szeretet, és a hangulat örök élmény marad mindenki számára - írja  a Sokszínű Vidék.

Sokszínű kikapcsolódás

A körhinta és a Mikulás garantálja, hogy a gyerekek is jól szórakozzanak, miközben a felnőttek kiváló minőségű kézműves termékekből választhatnak ajándékokat a szeretteiknek. Természetesen megkóstolhatjuk a helyi specialitásokat is, köztük például az észt különlegességnek számító fűszeres forralt bort, ami több ízben is kapható. Hétvégente közel háromezer észt és külföldi fellépő szórakoztatja az adventi vásár vendégeit, vasárnaponként pedig a résztvevők együtt gyújtják meg a soron következő gyertyát az adventi koszorún.

Akár ezen a kis vonaton is körbejárhatjuk a karácsonyi kavalkádotForrás: shutterstock / Készítette: Aleksei Verhovski

Tallinn karácsonyi vására egyébként az utóbbi években egyre inkább felkapottá vált a nemzetközi sajtó által, és több lap is a legjobbnak választotta a kontinensen található több tízezer vásár közül. Sőt, a Lonely Planet 2018-ban ár-érték arányban is a legjobbnak ítélte meg Tallinnt az egész világon, hiszen tényleg meglepően olcsó egy hely. Persze minden viszonyítás kérdése.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek