Megválasztották Európa legszebb karácsonyi vásárait

Észtország fővárosa, Tallinn nyerte el a legszebb európi karácsonyi vásár címet Európában a European Best Destinations portál szavazóinak értékelése alapján 2018-ban. Ez egyben azt is jelenti, hogy megszakadt Zágráb szép sorozata, a horvát településnek 2015, 2016 és 2017 után most nem sikerült győznie, ráadásul a top tízbe sem fértek bele. Örömhír ugyanakkor számunkra, hogy a budapesti Adventi Ünnep a Bazilikánál idén ezüstérmes lett. November 30. és december 10. között több mint kétszázezren adták le voksukat a legszebb karácsonyi vásárra. Mutatjuk a top tizes listát:

1. Tallinn, Észtország

Az aranyérmes TallinnForrás: shutterstock / Készítette: Grisha Bruev

Tallinn feldíszített óvárosában a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt mesés karácsonyi hangulatban lehet részük. A kicsiket a Mikulás várja, aki örömmel meghallgatja a lurkók szavalatait és cukorkát is osztogat a legügyesebbeknek. A vásárban minőségi, kézműves termékeket lehet vásárolni és a mézeskalács csalogató illatát sem lehet elkerülni. Európa idei legszebb karácsonyi kavalkádja a csendesebb, meghittebbek közül került ki.

2. Budapest, Magyarország

A budapesti karácsonyi vásár felülnézetbőlForrás: shutterstock / Készítette: Dmitry Pistrov

 A Bazilika előtt kialakított Adventi Ünnep a Bazilikánál karácsonyi kavalkád nem csak nekünk magyaroknak tartozik a kedvenceink közé, hanem egész Európa imádja - legalábbis erről árulkodik az idei ezüstérmes helyezés. A szabadtéri ünnepi vásár nemzeti ételekkel, műjégpályával, ragyogó fényekkel és rengeteg kézműves termékkel hívogatja a külföldi és belföldi látogatókat. A standok között egy kézműves, kékfestő is megtalálható. A mesterség hagyománya idén novemberben felkerült az UNESCO szellemi kulturális világörökség listájára.

 3. Strasbourg, Franciaország

Hamisítatlan téli hangulat StrasbourgbanForrás: shutterstock / Készítette: MarinaDa

Strasbourgban Európa legrégebbi karácsonyi hagyományait és vásárát ismerhetjük meg. A történelmi központban 300 faház és hamisítatlan téli hangulat fogadja a turistákat, akik a harmadik helyre szavazták meg a francia adventi ünnepséget.

4. Bécs, Ausztria

Bécs ünnepi fényekben ragyogForrás: shuttertock / Készítette: S.Borisov

Összesen 2,5 millió izzót helyeztek el az osztrák fővárosban, hogy a karácsonyi városkép idén is legalább olyan pompás legyen, ahogyan azt az előző években is megszokhattuk. A ragyogó város idén is az egyik legkedveltebb karácsonyi úticél, hiszen a város terei ilyenkor karácsonyi piacokká válnak és rengeteg szórakozást ígérnek. A legnépszerűbb vásár a Városháza előtti téren található, ahol fából készült dekorációkat, édességeket, forró italokat, valamint kézműves műhelyeket is találunk.

5. Erfurt, Németország

Az erfurti karácsonyi kavalkád felülnézetbőlForrás: shutterstock / Készítette: Romrodphoto

Erfurt középkori városrészében kialakított karácsonyi vásárát Európa egyik legszebbjének, és Németország első helyezettjének tartják az Europen Best Destinations szerint. A látogatókat egy 12 méter magas, ragyogó karácsonyfa és hangulatvilágításban tündöklő faházak várják. Ha jobban megnézik a képet, láthatják, hogy az egész elrendezés olyan akár egy nagy mézeskalács, cukordíszítéssel a tetején.

6. Poznan, Lengyelország

Óriáskerék és finom édességek is várják PoznanbanForrás: shuterstock / Készítette: kateafter

Lengyelországban számos izgalmas karácsonyi vásárt találunk, de a poznanit Európa legszebbjei között tartják számon. A helyi vásárt a város régi piacterén és a Szabadság téren alakították ki. Az egyik érdekessége, hogy évről-évre itt szervezik meg a nemzetközi jégszobor fesztivált, ahol hatalmas jégtömbökből szebbnél-szebb remekművek születnek. A helyi kézműves söröket és a nemzeti ételeket is érdemes megkóstolni.

7. Brüsszel, Belgium

Brüsszel, karácsonyi fergetegForrás: shutterstock / Készítette: LMspencer

Minden évben több millió vendég látogatja meg Brüsszelt karácsony környékén, hogy bejárja a feldíszített várost és találkozzon az utcákban felbukkanó jelmezesekkel. A hetedik helyen szereplő karácsonyi vásár mókás hangulata a világ minden tájáról vonzza a turistákat.

8. Aachen, Németország

Idillikus karácsonyi vásár AachenbanForrás: shutterstock / Készítette: yotily

Németország idén két helyezést is bezsebelt az Európa legszebb karácsonyi vásárainak listáján. Míg Erfurt az ötödik hellyel büszkélkedhet, a Nyugat-Németországban található Aachen a nyolcadik helyet érdemelte ki a Városháza előtt megépített karácsonyi vásárával, amely családias hangulatáról híres a helyiek körében. A külföldiek is otthon érezhetik magukat a jókedvű társaságok és a helyeik portékái között.

 9. Prága, Csehország

Ünnepi hangulat PrágábanForrás: shutterstock / Készítette: cge2010

Prága középkori hangulata teszi igazán népszerűvé az Óvárosban kialakított karácsonyi vásárt. A régi épületek között egy óriás karácsonyfa, körhinta és rengeteg karácsonyi ajándékötlet fogadja a vendégeket.

10. Kolozsvár, Románia

Karácsonyi hangulat KolozsváronForrás: shutterstock / Készítette: salajean

Kolozsváron a család minden tagja találhat valamilyen érdekes portékát, hiszen a dísztárgyaktól a játékokig minden megtalálható, ráadásul kézműves kivitelezésben. A helyiek nemzeti ételkülönlegességekkel is készültek az idei karácsonyi időszakra. Az ünnepi hangulatot sárga fényszórókkal fokozták.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek