Óriási fejlesztések zajlanak a ferihegyi repülőtéren

A Budapest Airport 17 milliárd forintos beruházásaként nemcsak felújítják a műemlék 1-es terminált, de parkolóház épül a 2-es terminálnál, valamint új repülőgép-állóhelyeket és beszállókapukat alakítanak ki és fejlesztik a biztonsági intézkedéseket. A Liszt Ferenc reptér üzemeltetője az elmúlt 5 év alatt több mint 130 milliárd forintot költött a repülőtér-fejlesztésére – derül ki a Budapest Airport közleményéből.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felülnézetből - illusztrációForrás: Bjoertvedt/commons.wikimedia.org

Idén májusban több olyan nagy volumenű építési munkálat kezdődik, amelyek hosszú távon szolgálják majd a bővülést és az elmúlt négy hónapban is folyamatosan növekvő utasforgalom magas színvonalú kiszolgálását. Az idei éves utasforgalom várhatóan túlszárnyalja majd a 2019-ben regisztrált 16,2 millió főt, 2030-ra pedig a 30 milliót is meghaladhatja.

Már tervezési fázisba lépett a 2-es terminál közvetlen közelében kialakítandó többemeletes parkolóház, amely három emeleten 2000 hellyel várja majd a járműveket.

Új bekötőút épül a BUD Cargo City-hez, ami javítani fogja a terület kiszolgálását, illetve közvetlen, gyors elérhetőséget biztosít majd a légiáru-kezelő komplexum és az M4-es autópálya között, tehermentesítve a gyorsforgalmi utat.

A 2A terminálon több fejlesztés is lesz. A 2020-ban átadott 1-es mólón az eddigi három helyett hamarosan hat kapunál lesz elérhető az utasok buszos beszállításának lehetősége. Az indulási csarnokot szolgáló légkezelő rendszer fő elemeit kicserélik, jelentősen javítva a terület levegőminőségét.

Hamarosan befejeződik a poggyászkiadó csarnok megújításának újabb üteme, további két új, a régieknél hosszabb és modernebb szalagot helyeznek üzembe.

A műemléki védettséget élvező, ikonikus 1-es terminál is megújul. Az épület homlokzatát részlegesen felújítják és fejlesztik a biztonsági rendszereket is, hogy bármikor ki tudják szolgálni az utasokat. Az 1-es terminál környezete is megszépül a kertészeknek köszönhetően.

A műszaki megújulás mellett több kiskereskedelmi egység is megnyitotta a kapuit, köztük több világmárka.

Budapest Airport üzemeltetősében álló repülőtér számos nemzetközi díjat zsebelt beForrás: Budapest Airport

„Az elmúlt évben összesen 24 nemzetközi és hazai díjat nyert a budapesti légikikötő, ami a teljes repülőtéri közösség elhivatott munkájának eredménye. Az elmúlt öt évben 130 milliárd forintot fektettünk a légikikötő fejlesztésébe, amelyet a repülőtér minősítésének négycsillagosra emelése, a tavaly elnyert Európa legjobb repülőtere díj és az idén tizenegyedik alkalommal megszerzett Kelet-Európa legjobb légikikötője elismerés is visszaigazol. Ráadásul az első negyedév utaselégedettségi felmérése alapján kijelenthetjük, hogy idén a repülőtéri szolgáltatások minősége soha nem látott magasságokba emelkedett" – mondta Kam Jandu, a Budapest Airport vezérigazgatója.

Az idén tavasszal kezdődő munkálatokkal kapcsolatban a vezérigazgató hangsúlyozta: „A minőségből a jövőben sem engedhetünk. Ehhez a jelenlegi kapacitásaink bővítése és a 2-es terminál szolgáltatásainak folyamatos fejlesztése szükséges. Májusban jelentős munkálatok kezdődnek, számos területen megteremtve a kapacitásnövekedés alapjait, ami hosszú távon szolgálja majd az utaselégedettséget és azt, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a jövőben is a régió legjobb légikikötője maradjon."

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek