Újítás a Swissnél: akár piercinget és tetoválást is hordhatnak a légiutas-kísérők

Jelentősen enyhítette a légiutas-kísérők megjelenésére vonatkozó előírásokat a Swiss svájci légitársaság. Az új szabályok szerint például a nőknek ezentúl nem lesz kötelező rúzst viselniük, ellenben mindkét nem képviselői számára megengedett lesz az alapozó és a körömlakk használata.

A régi szabályzat szerint rúzst is kötelező volt hordania a légiutas-kísérőknekForrás: Shutterstock/M101studio

A légiutas-kísérőknek többé nem kell borotválniuk a lábukat, és hordhatnak nem átlátszó harisnyanadrágot, sőt kompressziós harisnyát is – írja a turizmus.com a Spiegel cikkére hivatkozva. 

Az új szabályzat megengedi a látható piercinget, valamint a tetoválást is, bár ez utóbbit csak akkor, ha nem a kézen vagy az arcon található, és nem sértő a tartalma.

Nyakkendőt a kabinszemélyzet női tagjai is hordhatnak ezentúl, ahogy a fűzős cipő viselete is megengedett, akár szoknyával is.

A Swiss mostani hozzállásában állítólag nem kis szerepe volt annak, hogy a céget a szexizmus vádjával illették, illetve az is, hogy a munkaerő-toborzást is hivatott egyszerűsíteni, mivel a légitársaság új dolgozókat keres.

Nem csupán a Swiss számít úttörőnek ezen a fronton. 

A Virgin néhány éve már elindított egy kisebb forradalmat, amikor lehetővé tette, hogy női munkatársai magas sarkú, illetve smink nélkül vagy a férfiak esetében az elegáns, vasalt öltönynadrág helyett valami kényelmesebb viseletben végezhessék a munkájukat. Azután azt is megengedte, hogy az alkalmazottaknak többé ne kelljen elrejteniük a tetoválásaikat.

2021 októberében pedig arról számoltunk be, hogy az ukrán SkyUp Airlines úgy döntött, véget vet a magas sarkú cipők és a ceruzaszoknyák egyeduralmának: a magas sarkúkat fehér Nike cipők, a szűk ceruzaszoknyákat laza, narancssárga nadrágkosztümök váltották fel, a blúzokat pedig fehér pólókra cserélték.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek