Télen 107 úti célra repülhetünk Budapestről

A Liszt Ferenc reptér üzemeltetője idén mintegy 14,3 millió utasra számít, a 2023/24-es téli menetrendben pedig 107 úti cél lesz elérhető, 36 légitársasággal – írja az airportal.hu.

Folyamatosan növekedik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma - illusztrációForrás: Andrzej Otrębski/Wikipedia

A három legnagyobb utasforgalmat elérő úti cél az első nyolc hónap alapján London, Tel Aviv és Isztambul lett, a bővülést tekintve pedig Dubaj és Isztambul felé 45, Tel-Aviv irányába 41, Milánóba 5 százalékkal nagyobb volt az utasok száma a 2019-es azonos időszakénál.

A téli menetrend újdonságai közt szerepel a Wizz Air kairói Sphinx Nemzetközi Repülőtérre (SPX) és Sarm es-Sejkbe nyíló heti három-három járata. A légitársaság a közelmúltban bejelentette, hogy már október elejétől 9 meglévő útvonalán heti 14-gyel bővíti a járatok számát, de néhány útvonalon csökkent is.

A Ryanair a Tenerife-Dél (TFS) repülőtérre indít hetente háromszor közlekedő járatot Budapestről, emellett október végétől Birminghambe és Alicantébe is repül.

Jó hír, hogy a Budapest Airport önkiszolgáló poggyászfeladási rendszeréhez a Ryanair is csatlakozott, így már 11 légitársaság utasai számára elérhető.

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek