Videó: Tűzoltójárművel ütközött és kigyulladt egy felszálló repülőgép Limában

Két tűzoltó életét vesztette, és a repülőgépben súlyos károk keletkeztek, mikor a LATAM Chile légitársaság Airbus A320neója a limai repülőtérről végrehajtott felszállás közben egy repülőtéri tűzoltójárművel ütközött össze – olvasható az Airportal oldalán.

A CC-BHB lajstromjelű, 5 éves Airbus A320neo az LA 2213-as számú belföldi járatot teljesítette volna Lima és Juliaca között, 102 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén. A pilóták a limai repülőtér 16-os jelű futópályájáról hajtották végre a felszállást, amikor több, megkülönböztető fény- és hangjelzéseket használó repülőtéri tűzoltójármű keresztezte a futópályát a nekifutást végző repülőgép előtt.

A pilóták már nagy, kb. 125 csomó (több mint 230 km/h) sebességnél megszakították a felszállást, de a pályát keresztező egyik járművel már nem tudták elkerülni az ütközést, annak ellenére, hogy a tűzoltóautó is megpróbált kifordulni a felé száguldó repülőgép elől.

Az ütközés következtében az A320neo jobb főfutója összecsuklott, majd a futópálya jobb széle felé sodródott, és részben a szilárd burkolatot elhagyva állt meg. A repülőgép jobb oldali hajtóműve környékén az ütközés után tűz keletkezett. Az ezt követő vészkiürítés közben 4 utas súlyos, 36 pedig könnyű sérüléseket szenvedett, a repülőgépben és a tűzoltó autóban súlyos károk keletkeztek, a járműben tartózkodó két repülőtéri tűzoltó életét veszítette az ütközés során, harmadik társuk pedig súlyos sérüléseket szenvedett.

Az eseményről készült felvételek és első jelentések szerint a tűzoltóautók, engedély nélkül hajtottak fel az aktív futópályára. Később a repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy a tűzoltók egy előre tervezett gyakorlatot hajtottak végre, amelyről előzetesen egyeztettek a reptérrel és a légiforgalmi irányítással is, és megkapták arra az engedélyt. Ugyanakkor az nem ismert, hogy a tűzoltók rendelkeztek-e engedéllyel a futópályára történő felhajtásra is, mert ebben az esetben a légiforgalmi irányításnak nem lett volna szabad engedélyeznie a felszállást a LATAM-gép számára. Az eseményt követően a futópályát lezárták, a repülőgépet másnap estére szállították el, viszont a futópálya felületében is komoly károk keletkeztek. 

(A borítókép illusztráció, forrása: AFP/URBANANDSPORT)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek