Letartóztattak egy férfit, aki kézipoggyászában felejtette a fegyverét

A rendőrség letartóztatott egy Las Vegas-i férfit, miután a közlekedés biztonságáért felelős kormányhivatal, a Transportation Security Administration (TSA) munkatársai egy töltött pisztolyt találtak a kézipoggyászában. A repülőtér rendőrei március 17-én fogták el az utast a Newark nemzetközi repülőtéren New Jersey-ben, ami az Amerikai Egyesült Államok egyik legforgalamasabb reptere –írja a simpleflying.com.

A Newark nemzetközi repülőterén mindig nagy a forgalomForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Tayfun Coskun

A pisztolyt a biztonságiak vették észre, akik ellenőrzést végezték, majd riasztották a repülőtér rendőreit, akik letartóztatták az utast. A szóban forgó utas azt állította, hogy elfelejtette, hogy a fegyvert a kézipoggyászába rakta. Bár ritkán fordul elő ilyesmi, de korábban lehetett hallani olyan esetről, amikor egy utas anélkül jutott el az úti céljához, hogy észrevette volna, fegyver van a táskájában, amit az ellensőrzéskor elmulasztottak elkobozni.

Thomas Carter, a TSA New York-i igazgatója elmondta: „Ha valakinek lőfegyvere van, tisztában kell lennie azzal, hogy az hol van. Ez egyszerűen része a felelős fegyverbirtoklásnak. Az utast letartóztatták, és súlyos pénzbüntetésre számíthat, ami egy drága hiba volt a részéről".

Ha a TSA lőfegyvert talál egy utas birtokában, akkor pénzbírságot szab ki, és a helyi bűnüldöző szervekhez utalja az esetet. A kiszabható pénzbírság összege attól függ, hogy milyen fegyverrel kapták el. A töltetlen lőfegyverért 2475 dolláros (közel 840 ezer forint) bírságot is kiszabhatnak, míg egy töltött fegyverért akár 13 910 dollár (több mint 4,5 millió forint) is. Mindkét eset büntetőjogi eljárást is eredményezhet. 
(Címlapkép: JESHOOTS.COM/Pixabay-illusztráció)

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek