Egy tizenéves lány egyedül tervezi körberepülni a Földet

Egy tizenéves pilóta szeretne a legfiatalabb nő lenni a Földön, aki egyedül repülte körbe a planétánkat. A jövő hónapban kezdődő rekordkísérlete során a 19 éves Zara Rutherford 52 országot fog meglátogatni, és útja során kétszer lépi majd át az Egyenlítőt. Íme, a bátor jelölt, aki élete nagy dobására készül!

A jelenlegi női rekorder az amerikai Shaesta Waiz, aki 30 éves volt a 2017-es kihívása idején. A legfiatalabb férfi rekorder pedig 18 éves. Zara, aki Belgiumban él, augusztus 11-én kezdi meg a három hónapos körutazását Brüsszelből.

A legnagyobb kihívást olyan távoli helyek jelentik, mint Észak-Oroszország vagy Grönland – nincs sok ember, aki ott élne, így ha valami rosszul sülne el, akkor kissé kellemetlen helyzetbe kerülnék"

– mondta és hozzátette, hogy egy kicsit ideges és izgul az út miatt.

A fiatal lányt a háttere jelentősen hozzásegítette ehhez a bátor kalandhoz, hiszen pilóta családból származik, és már 14 éves korában megkezdte a képzését, majd 2020-ban megszerezte a pilótaengedélyét. És hogy mit szóltak a szülei ehhez a félelmetes az ötlethez? "Anyukámat kicsit győzködnöm kellett, apám nagyon támogató volt, és segít a logisztikában" – mesélte a lány.

A tinédzser egy Shark UL ultrakönnyű sportrepülőgépet fog vezetni, amely számos sebességrekordot tart.

Átrepül majd vele az Atlanti-óceánon, Grönland felett, Kanadán és Dél-Amerikán, Alaszkán, majd Oroszországba és Indonéziába megy, mielőtt visszatér Európába. Az útvonalat úgy választották meg, hogy megfeleljen a rekordok könyve világ körüli járatra vonatkozó követelményeinek – írja a BBC. (Címlapfotó: YouTube.com).

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek