Az európai légitársaságok elkerülik a fehérorosz légteret

Tegnap az uniós tagállamok vezetői felszólították az európai légitársaságokat, hogy járataik kerüljék el Fehéroroszország légterét, és felkérték a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetet (ICAO), hogy indítson vizsgálatot az ügyben. Emellett, sürgették a tagállami minisztereket tömörítő Tanácsot, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt.

A leszállított Ryanair-gép csomagjait kutyával szagoltatják a minszki reptérenForrás: AFP/-

Az Európai Unió légiforgalmi szolgálata, az Eurocontrol, hétfőn bejelentette, hogy segíti azokat az európai légitársaságokat, amelyek elkerülnék Fehéroroszország légtérét, miután vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.

Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est. A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított Nexta Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek.

Az Eurocontrol emlékeztetett, a második világháború végén az 52 nemzet által aláírt nemzetközi polgári repülésről szóló Chicagói Egyezmény tiltja a fegyverek és harcirepülőgépek használatát utasszállító repülőgépek ellen, mivel az az utasok biztonságát veszélyezteti.

A szervezet közölte, a Fehéroroszországgal szomszédos államok légifuvarozóival és a léginavigációs szolgáltatókkal együttműködve szeretnék biztosítani, hogy elegendő kapacitás álljon rendelkezésre olyan légitársaságoknak, amelyek szeretnék elkerülni a fehérorosz légteret. Mint a Budflyer Facebook-oldalán írta, tegnap az airBaltic, a Wizz Air és az Austrian is módosított útvonalon, a Belarusz légteret kihagyva közlekedett.

Az uniós hatóság szerint hétfőn a Belavia fehérorosz légitársaság 64 utasszállító gépe érkezett az EU légterébe, míg három európai légitársaság - a német Lufthansa, lengyel LOT és a lett AirBaltic hetente 14 járatot indít Minszkbe. Múlt héten mintegy 2500 járat indult Fehéroroszországból, repült át légterén, vagy landolt az országba, ezek közül körülbelül 419-et a Belavia üzemeltetett.

A fehérorosz légifuvarozó 21 uniós városból közlekedtet járatokat, de könnyen lehet, hogy az Unióból is kitiltják a gépeiket, ahogyan ezt Nagy-Britannia is megtette: a londoni kormány hétfőn azonnali hatállyal felfüggesztette a légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét, és intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét. 

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben hétfőn azt mondta, meg kell fontolni a Belavia fehérorosz légitársaság uniós repülési engedélyének felfüggesztését is, és ehhez csatlakozott Alexander de Croo belga miniszterelnök is, aki a tagállami csúcsvezetők kétnapos tanácskozásán közölte, hogy a hétfő este kezdődő uniós csúcson javasolni fogja, hogy a tagállamok tiltsák meg a leszállást a Belavia fehérorosz légitársaságnak az Európai Unió területén - derül ki az MTI híreiből.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek