Elindult a forgalom az új berlini repülőtéren

    Elindult a forgalom Berlin és a német főváros körüli Brandenburg tartomány új nemzetközi repülőterén szombaton, az első tervekhez képest  - adja hírül az MTI. A berlin-brandenburgi Willy Brandt nemzetközi repülőtér (BER) elsőként két ünnepi különjáratot fogadott, a Lufthansa LH 2020-as számú járata Münchenből, az Easyjet EJU 3110-as járata a rövidesen bezáró berlini Tegel repülőtérről szállított vendégeket a megnyitóra.

    Forrás: AFP/Hannibal Hanschke

    A BER az egykori NDK területén végrehajtott legnagyobb beruházás. Közpénzből finanszírozták, több mint hétmilliárd euróba (2570 milliárd forint) került. Befejezésére ötször kellett új időpontot kitűzni. Az utóbbi évek kudarcaira rímel, hogy a munka épp a polgári repülés történetének egyik legmélyebb válsága közepette ért véget.

    A nemzetközi légi közlekedés a koronavírus-világjárvánnyal leginkább sújtott ágazatok közé tartozik, így a BER kihasználtsága az utasforgalom meredek visszaesése miatt az első időszakban várhatóan legfeljebb 25 százalékos lesz. A repülőteret üzemeltető vállalat már az induláskor 300 millió euró rendkívüli tőkeinjekcióra szorul a tulajdonosoktól - Berlin és Brandenburg tartománytól és a szövetségi kormánytól -, hogy elkerülje a csődöt.

    Az építkezés 2006-ban kezdődött, és az első tervek arról szóltak, hogy 2011. október 30-án indul a forgalom a három kisebb berlini nemzetközi repülőteret (Tempelhof, Tegel, Schönefeld) kiváltó új légikikötőben. A csúszás sorozatos tervezési és kivitelezési hibák és mulasztások következménye, rendbe kellett hozni a többi között az épületegyüttes tűzvédelmi rendszerét, a falakba beépített csővezetékkel és kábelhálózattal együtt.

    A feladat összetettségét mutatja, hogy a főépület 220-szor 180 méteres és 32 méter magas - hatszintes és összesen 280 ezer négyzetméteres -, tervezésében pedig több mint 150 mérnöki iroda működött közre. A csaknem kétezer futballpályányi területet elfoglaló repülőtér évi 27 millió utas fogadására alkalmas. A koronavírus-járvány előtt készített tervek szerint már működése első évében bekerül Európa tíz legforgalmasabb légikikötője közé.

    Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Michael Kappeler

    A Berlin központjától néhány kilométerre fekvő Tempelhof repülőteret már 2008-ban bezárták. Az ugyancsak a város belső kerületeinek közelében fekvő Tegel repülőteret a következő napokban fokozatosan leállítják, és november 8-án bezárják. A BER szomszédságában fekvő schönefeldi reptér még néhány évig indít és fogad majd járatokat, de nevet vált, BER Terminal 5. néven működik tovább.

     

    Szóljon hozzá
    0 hozzászólás
    Elsőként értesülne legfrissebb híreinkről és induló nyereményjátékainkról? Regisztráljon és iratkozzon fel hírlevelünkre! Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

    Utazzon!
    Az oldalról ajánljuk!