A pakisztáni pilóták majdnem fele nem is repülhetne

Mint Ghulam Sarwar, pakisztáni légiközlekedési miniszter elmondta, az ország pilótái közül körülbelül 40%-nak hamis a repülési engedélye. A megdöbbentő hírekre a közelmúltban Karacsiban történt repülőgép-baleset kapcsán zajló vizsgálattal összefüggésben derült fény - adja hírül a gulfnews.com.

A Pakistan Airlines egyik gépeForrás: Lord of the Wings/commons.wikimedia.org

„Pakisztánban 860 aktív pilóta van, akik a PIA-nál, a Serene Airnél és az Air Blue-nál dolgoznak. A 2019 februárjában kezdeményezett vizsgálat szerint 262 pilóta nem maga vizsgázott le, hanem másokat kért meg, hogy üljenek be helyette"- mondta a miniszter. Mint hozzátette, a vizsgálatok során azt is megtudták, hogy a hamis engedéllyel rendelkező pilótáknak még a megfelelő repülési tapasztalata sem volt. A 40%-ban olyan pilóták is szerepelnek, akik nem repülnek aktívan.

A miniszter elmondása szerint több pilótát is politikai alapon neveztek ki, figyelmen kívül hagyva az eredményeiket. Eddig négy PIA-pilóta fokozatát is hamisnak találták. A vizsgálat kapcsán 54 pilótának küldtek értesítést, és eddig kilencen vallották be, hogy az oklevelük hamis.

A Karacsi balesethez kapcsolódó jelentésben a pilótákat és a légiforgalmi irányítókat egyaránt felelősnek találták a tragédiáért, melyet csak ketten éltek túl, 97 utas életét vesztette.

 

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek